Július 30. – a sajttorta világnapja

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete akciót hirdetett a jeles alkalomból.
Bár elsőre azt gondolnánk, hogy tipikus amerikai édességről van szó, a történelmi tények mást igazolnak.
A sajttorta már az ókori görög világban is nagy népszerűségnek örvendett. Olyannyira, hogy írásos nyom is fennmaradt a „Sajttorta készítés művészetéről” címmel.
Az alaprecept az évszázadok során számos változtatáson esett át, mire a XX. század első felében, James Kraftnak köszönhetően, megszületett az a krémsajt, amely mind a mai napig a cheesecake desszertek egyik alapja.
A sajttorta kétféleképpen készülhet: sütve vagy sütés nélkül. Világhódító útjának köszönhetően kultúránként és országonként eltérő módon díszítik, töltik.
Így születhetett meg a ricottás, mascarponés cheesecake Olaszországban vagy a csokoládés Belgiumban, de országhatártól függetlenül a New York cheesecake az egyik igazi klasszikus. Kerülhet bele bármilyen töltelék, a lényeg mindig ugyanaz marad: vékony piskóta, linzer-, vagy keksztészta, tetején lágy, selymes krém.
Egy örök, klasszikus édesség, melynek népszerűsége töretlen.
Épp ezért július 30. a cheesecake/sajttorta nem hivatalos világnapja.
Aki még nem próbálta, az most feltétlenül tegye meg, aki pedig már rég a szívébe zárta, pont ezen a napon hagyna ki egy újabb szeletet?
A népszerű édesség országszerte nagyon sok cukrászdában a napi kínálat része, emellett a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által a világnap alkalmából meghirdetett akcióra külön is jelentkezett cukrászdák listája július 27-től megtalálható lesz honlapjukon:
Forrás: cukraszat.net