Kamionok karamboloztak

Január 14-én, szombaton hatalmas karambol történt a Kijev–Csap főútvonalon a Munkácsi és az Ungvári járások határán, a közigazgatásilag Ungtölgyes (Dubrivka) településhez tartozó Korop étterem közelében – két kamion ütközött egymással, melyek közül az egyik vadonatúj Volkswagen márkájú személygépkocsikat szállított.

A karambol okainak két előzetes verzióját vizsgálta a közlekedésrendészet. Az egyik szerint a jeges úton nagy sebességgel haladó kamion nem tudott lefékezni, és belerohant egy másik, személygépkocsikat szállító kamionba. A másik verzió szerint az utánfutóján autókat szállító kamion előzés után nem tudott időben visszasorolni a menetsávjába, és a szemből érkező kamion nekiütközött az utánfutónak.

Anna Trofimcsuk, a Kárpátaljai Megyei Közlekedésrendészeti Főosztály sajtószolgálatának vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: Egyik verzió sem bizonyosodott be – a baleseti helyszínelők megállapították, hogy az Ungvár felől Munkács irányába közlekedő, személygépkocsikat szállító kamion sofőrje túl gyorsan hajtott, a kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, mely keresztbeállt az úton, a szemből jövő kamion pedig nekiütközött az utánfutónak. A baleset miatt közel egy óra hosszat szünetelt a közlekedés az országúton. Az ütközés erejét jelzi, hogy két személygépkocsi leesett az utánfutóról és „fejjel” lefelé landolt az úttesten, további két személygépkocsi is totálkáros lett. A közlekedési balesetben szerencsére nem történt személyi sérülés.

(B.J./mukachevo.net/ua-reporter.com)

Kárpátalja