Kézműves nap a Nagyberegi Tájházban

Színes programokkal várta az érdeklődőket a Nagyberegi Tájház. A Pro Cultura Subcarpathica ezúttal készségfejlesztő, érdekes és hasznos alkotómunkával várta a résztvevőket. A március 22-i foglalkozáson nádsípkészítéssel, nemezeléssel és csigatészta-készítéssel foglalkoztak. A böjti időszakra való tekintettel dióval töltött sült alma is készült.

A szerdai foglalkozásra elsőként Kaszonyból érkeztek iskolások. A tárlatvezetés során megismerkedtek az épülettel és a tájház régi tárgyaival. Ezt követően többféle tevékenység töltötte ki az ott töltött rövid időszakot. A tájház kamrájában nádsípokat készítettek Somi István vezetésével. A nádcsőből készült, primitív klarinétnek is nevezett hangszert végül mindeninek sikerült megszólaltatnia. Az ügyesebb faragók hangképző nyílásokat is faragtak rá, így különféle hangok képzésére is alkalmassá vált.

A foglalkoztató teremben nemezeléssel tulipánok készültek. A cél elsősorban a nemezzel való ismerkedés volt. Papp Viktória kézműves a virágkészítés mellett beszélt a nemez megmunkálásáról és egyéb felhasználási lehetőségeiről is.

A foglalkozásokkal párhuzamosan a konyhában is serénykedtek a tanulók. Almás édesség készült Kepics Andrea vezetésével. A kettévágott gyümölcsöknek a közepét az iskolások vájták ki, és megtöltötték lekvárral, dióval, majd fahéjas cukorral ízesítették. Az így megsütött almát a foglalkozás végén fogyasztották el.

A továbbiakban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumából érkeztek tanulók. A számvitel és auditálás szakos diákok szintén a nádsípkészítést próbálták ki, mindannyian sikerrel. A foglalkoztató teremben ezúttal csigatészta készült. A lányok ügyesen gyúrták és nyújtották a tésztát, majd következett az apró csigák sodrása, melyben az egész osztály részt vett. A foglalkozás végén a diákok kaptak egy kicsi tarisznyát, melyben magukkal vihették saját készítésű csigatésztát.

A délelőtti csoporthoz hasonlóan, a lányok a konyhában töltött almát készítettek, melyeket sütve fogyasztottak a foglalkozás végén. A foglalkozás végén néhányan a körmönfonást is kipróbálták.

A foglalkozáshoz a nádat ezúttal is a BeregNád biztotta a tájház számra.

A rendezvény támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Csoóri Sándor Alap. A foglalkozás a Hagyományok Háza kárpátaljai kirendeltségének szakmai partnerségével valósult meg.

Gál Adél

Kárpátalja.ma