KMNE sátorozás a Talabor partján

A Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesülete családi sátorozást szervezett a Kárpátok festői vonulatának ölelésében csordogáló Talabor folyó mentén, a Nagyág-Talabor vízierőmű megépítése céljából létrehozott mesterséges víztározó partján augusztus 16–18. között.

Az egyesület történetében először megvalósított programon 7 család 30 fős létszámban vett részt. Szinte minden korosztály képviseltette magát. Legfiatalabb táborozónk a mindössze 2 és fél éves Csele Deniel volt.

A táborhelyre mindenki önállóan érkezett. Sátort állítottunk, felfújtuk csónakjainkat, amelyeket magunkkal hoztunk, megkezdődött a fürdőzés, csónakázás. Előkerültek a horgászfelszerelések is. Este hozzáfogtunk a vacsoránk elkészítéséhez, a tárcsán készült sült krumplihoz és a saslikhoz, amit igazán jó étvággyal fogyasztottak kicsik és nagyok.

Szombaton a reggeli után 2 program közül is választhattak a jelenlévők: némelyek maradtak a táborhelyen, pihentek, csónakáztak, fürdőztek, majd elkészítették a kimaradhatatlan bográcsban főtt gulyást. A túrázást kedvelőkkel egy gyalogtúrára indultunk a víztározótól délkeletre fekvő Kis-Mencsul 1343 méteres csúcsának meghódítására. 4 család vett részt a túrán, melyen 5 km alatt több mint 850 méteres szintemelkedést küzdöttünk le, és így büszkén elénekelhettük a csúcson felállított kereszt alatt a nemzeti imánkat, a magyar himnuszt. Útközben fantasztikusan szép panorámában gyönyörködhettünk: madártávlatból csodálhattuk az alattunk elterülő tavat, a Kraszna-havasok vonulatát, a közeli Nagy-Mencsult, a Szinevéri-hágót, a Gorgánok törpefenyveseivel és kőgörgetegeivel díszített csúcsait. Utunk során szeder, vörös és fekete áfonya is segített oltani szomjunkat, miután fogytán volt ivóvizünk. Gombát szedtünk, amit Pocsai Éva tárcsán sütve készített el mindenki örömére.

Visszatérve táborhelyünkre jól esett az „estebéd”, egy frissítő úszás, dinnye. Vacsora után rőzsét gyűjtöttünk, tüzet raktunk, majd előkerült a tábortüzek elmaradhatatlan kelléke is, a gitár. Felcsendültek az örökzöld slágerek, Republic, Ismerős arcok, Máté Péter-dalok, népdalok, keresztyén énekek. Még az óvodás korosztály is kikérte az általuk ismert gyermekdalokat, míg csak álomba nem szenderültek szüleik ölében.

Vasárnap reggeli után még mindenkinek volt lehetősége egy utolsó fürdőzésre, csónakázásra. Ez utóbbi tevékenységre annak ellenére is volt lehetőségünk, hogy a 3 csónakunkból egynek otthon hagytuk, másiknak pedig elveszítettük evezőjét, de a kárpátaljai emberekre (kiváltképpen igaz ez a nagycsaládosokra) mindig is jellemző volt a találékonyság, így helyben készített evezőinkkel biztonsággal hajtottuk, irányítottuk csónakjainkat.

A halászlé után sátrat bontottunk, összecsomagoltunk, s egy utolsó közös csoportkép után, megköszönve egymásnak az együtt töltött időt, elbúcsúztunk, és csodás élményekkel, friss barátságokkal gazdagodva indultunk haza.

A részt vevő családok nevében köszönetünket fejezzük ki támogatóinknak, a Kárpátaljai Nagycsaládos Egyesületnek és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a program megvalósulásáért.

Tar László
forgolányi helyi összekötő
programfelelős