Adventi koszorúk készítése és megáldása a beregszászi római katolikus plébánián
Különböző színű gyertyák, szalagok, gömbök kerültek fel a fenyőfából font adventi koszorúkra december 1-én, vasárnap reggel a beregszászi római katolikus plébánián. Az adventi kézműves foglalkozásra az egyházközség hittanosait és szüleiket várták a szervezők.
A hagyomány már évek óta él a közösségben. Az adventi várakozás mindig egy különleges időszak, melyet nagyon sok szokás és jel kísér, mint például a hajnali szentmisék, az adventi naptár vagy éppen a koszorú készítése. Mind arra emlékeztet, hogy Jézus Krisztus születését várjuk, amely egy olyan nagy és fontos ünnep, hogy akár négy héten át tartó készülődéssel, ráhangolódással jár.
A munka, amely egyben kikapcsolódás is volt, gyorsan ment. A gyerekek kreatív ötleteik alapján díszítették fel a koszorúikat. Mivel az advent színe a lila, ezért sokan lila elemeket használtak, de volt, aki piros, fehér és zöld kellékeket használt a díszítéshez, melyek a karácsonyi hangulatot idézik fel.
Az elkészült alkotásokat a gyerekek átvitték a templomba, ahol Molnár János atya a délelőtti szentmise keretében megáldotta azokat.
A hittanosok büszkén vitték haza az adventi koszorúkat, melyeket otthon egy központi helyen helyeznek el, hogy az adventi estéken a család köré üljön, meggyújtsák a gyertyákat, és együtt mondják el az esti imát. A hétről hétre egyre növekvő fény pedig azt hirdeti, hogy múlik az éjszaka, és közeleg az ünnep, mely csodát hoz minden család életébe.
Fehér Rita