Külföldi hallgatók találkozója Ungváron

Az egyik ungvári kávézó teraszán jöttek össze a világ különböző országaiból érkezett fiatalok, hogy jobban megismerjék, ezáltal megértsék egymást, s hogy új barátokat szerezzenek – adta hírül a Zakarpattya online május 16-án az Ungvári Nemzeti Egyetem sajtóközpontjának közleményére hivatkozva.

A rendezvényt a Szomszédok 3.0. nemzetközi program keretében szervezték, amely Belorusszia, Lengyelország és Ukrajna azon fiataljait egyesíti, akik a társadalmi élet megváltoztatására törekszenek. A program különböző társadalmi problémák megoldásán fáradozó 18-35 év közötti fiatalok számára indult.

A projekt egyik résztvevője, a belorusz Hlib Mihalovszkij szerint a találkozó célja a külföldi hallgatókról, diákokról alkotott sztereotípiák felszámolása. – Ezek a diákok gyakran szembesülnek diszkriminációval. Mi segíteni szeretnénk ezen fiatalok társadalmi integrációját. Reméljük, hogy törekvéseink Ungváron is életképesek lesznek.

– Fontos számunkra, hogy foglalkozzunk a külföldi diákok társadalmi beilleszkedésének kérdésével. Amikor egy külföldi fiatal érkezik hozzánk, nehéz megszoknia a sokszor merőben más kultúrát. Tanulni jönnek ide, de előfordul, hogy az őket fogadó emberek nem viselkednek velük korrekt módon – fogalmazott Hlib kollégája, Natalija Zdanyevics. – A mai világban ez megengedhetetlen.

A találkozón a hindu résztvevők fényképeket ajánlottak a többiek figyelmébe. A fotók azt mutatják be, hogyan látják a hinduk Ukrajnát.

100885A jelenlevők két csoportra oszlottak: az első csoport India hagyományaival és szokásaival ismerkedett, a másik a hindu család struktúráját vette szemügyre.

Szó esett India történelméről, a lakosság különböző kasztokra való tagozódásáról, a vallásról, a családon belüli szokásokról.

A legfelső kasztba tartozó brahminok és a legalsó kasztba tartozó súdrák közel száz esztendeje csupán a vallásban egyenlők, korábban e két kaszt képviselőinek még imádkozni is tilos volt egy helyiségben. Az alsóbb kasztok képviselői kitartó harcot folytattak jogaikért, ezért ma már elértek bizonyos eredményeket, például külföldön folytathatják tanulmányaikat. Az átlag európai nem tudja például azt, hogy a hinduk a bőrszín alapján is képesek megállapítani, ki melyik kaszthoz tartozik: a legfelső kaszt képviselőinek a bőrszínük világosabb, mint a többieké.

A hallgatók rácsodálkoztak az egyik indiai hagyományra, miszerint bizonyos családokban szokássá vált, hogy pénteken a családtagok nem szólnak egymáshoz, míg másokkal, nem családtaggal pénteken is beszélgethetnek.
Szó esett más családi hagyományokról is, például arról, milyen elvek szerint adnak nevet a családban a gyerekeknek, kit vehetnek feleségül, kit nem stb.

Végezetül az ungváriakat olyan játékokba vonták be, amelyekkel a hinduk töltik szabadidejüket. A fiatalok jól szórakoztak egymás társaságában, örültek az új ismeretségeknek, s a végén egyöntetűen állapították meg, hogy gyakrabban kellene szervezniük ilyen találkozót.

Kárpátalja.ma