Leromboltak egy ötezer éves piramist

Az elmúlt hét végén helyrehozhatatlanul leromboltak egy 5000 éves piramist a perui főváros térségének legjelentősebb régészeti lelőhelyén.


Feltételezik, hogy ingatlanspekulánsok állnak a dolog mögött. A kulturális minisztérium közleménye szerint a tettesek exkavátorral estek neki a hat méter magas, 2500 négyzetméter összfelületű építménynek az El Paraíso néven ismert lelőhelyen. Miután a piramist lerombolták, hulladékot szórtak a helyére, majd azt meggyújtották – vélhetően azért, hogy megtisztítsák a területet.

A 12-es szektorban lévő piramis elpusztítása után a bűnözőkből álló banda megpróbálta megsemmisíteni a lelőhelyen található másik három piramist is, de az örökségvédő aktivisták riasztották a rendőrséget, így erre már nem maradt idejük. A tettesek elmenekültek, így nem sikerült elfogni őket. A rendőrség egy ismert környékbeli családot és egy ingatlanfejlesztő céget gyanúsít a példátlan vandalizmussal. A kulturális minisztérium figyelmeztetett, hogy a nemzeti kulturális örökség megrongálásáért 8 évig terjedő börtön szabható ki Peruban.

Az El Paraíso a legnagyobb és leggazdagabb régészeti lelőhely a főváros, Lima térségében és a perui tengerpart középső részén. A terület feltárása tavaly decemberben kezdődött, és februárban meg is találták az első jelentősebb leletet, egy 4-5 ezer évvel ezelőtti vallási szertartáshoz köthető tűzrakóhelyet. Az itt található ősi teraszos építmények szolgáltak mintául a későbbi pre-inka, majd inka civilizációnak.
Forrás: index.hu