Ma van a házasság világnapja

1983 óta február második vasárnapja a házasság világnapja. Magyarországon érvényes házasságot polgári tisztviselő előtt 1894 óta lehet kötni. Ma a polgári ceremóniák mellett reneszánszát élik a templomi esküvők, amikor Isten előtt is hűséged fogadnak egymásnak a párok. Házasságban élni véd- és dacszövetség, egy egymást mindenben segítő, szoros szerelmi-baráti kapcsolat – olvasható a Családban marad! blog bejegyzésében.

házasság világnapja társadalmunk egyik alappillérére, a házasságra irányítja a figyelmet. Nem véletlen, hogy ekkor kerül megrendezésre a Házasság Hete is, ami ehhez a dátumhoz kapcsolódik. Ennek megünneplése a múltban, a tradíciókban keresendő. Hiszen a vízkereszttől hamvazó szerdáig tartó farsangi időszak a klasszikus báli szezon mint hagyomány, máig is él. Régen ebben az időszakban a mezőgazdasági munkák nem töltötték ki az emberek mindennapjait és a mulatozást tiltó szokások, rendeletek sem akadályozták őket, így hagyományosan ez volt a házasságkötések legfőbb ideje is – olvasható a bejegyzésben.

Vajon mi lehet az oka, hogy a korábbi generációk tagjai jobban hittek a házasság szentségében, hogy a végsőkig – holtomiglan, holtodiglan – kitartottak a nehezebb időszakok ellenére is egymás mellett? Talán mert ők a szívük mélyén tudták, hogy a család érték, melynek megvédése idő, energia és áldozat árán lehetséges. Számukra egyszerűen magától értetődő volt, hogy az emberi értékek megtartása munkát, befektetett energiát és nagy türelmet követel.

Mert a hosszú és kiegyensúlyozott házasságban a férj és a feleség egy célért küzd, szövetségben, még akkor is, ha már elmúlik az a bizonyos lángoló szerelem. Mert napjainkban egyre fontosabb lenne, ha a feleség a munkából hazatérő férjében ne csak a megfáradt családfőt lássa, hanem azt a Férfit, aki munkájával a családért dolgozik. S a férj se hagyja magára szintén dolgozó feleségét a háztartás és gyerekek körüli teendőkben, hanem osszák fel a feladatokat egymás között. Így egymásra is több idő jut…

A házasságok akkor egy életre szóltak. Manapság sajnos, ha nehézségek adódnak, és nem minden úgy alakul, ahogy azt előre elképzeltük, akkor sokan feladják és továbblépnek. Ám ez semmire sem garancia. Az újabb és újabb kapcsolatot bevállalók továbbra is saját problémákaikat, sérelmeiket viszik tovább, s azok újra és újra visszaköszönnek minden egyes további kapcsolatukban. Pedig az elköteleződés egy kapcsolatban a házasság alapja.

A jó házasság pedig majd rajtunk múlik!  Fontos, hogy a társunk ki tudja sírni magát a vállunkon, de a jó dolgokat közösen megünnepeljük. Az életesemények megünneplése jót tesz a házasságnak. Tökéletes terápia az unalom ellen is, mely ugyancsak a házasságok esküdt ellensége. A friss és izgalmas közös tevékenységekkel újraéleszthetőek a szerelem kezdetén megtapasztalt érzések. Randevúzzunk hát újra, menjünk el közösen vacsorázni, túrázni vagy táncolni együtt! Mert a szerelem örökre nem marad velünk és pislákolásával sem éled fel egykönnyen, csak ha teszünk érte. A házasság mindkét fél részéről odafigyelést igényel. Őszintének lenni egymással, beszélni a vágyainkról és a megoldandó problémákról, értékelni társunkat egy erős családi kötelék alapja.

A Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával 2025-ban immár tizennyolcadik alkalommal rendezik meg. Az országos rendezvénysorozat felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. 

Forrás: hirado.hu