Ma van az Alzheimer-kór világnapja

Az Alzheimer-kórra emlékeznek világszerte szeptember 21-én. Ezen a napon az egészségügyi szervezetek a Föld minden pontján e súlyos betegségre hívják fel a figyelmet.

Az Alzheimer Világnapot 1994-ben indította útjára a Nemzetközi Alzheimer Társaság (ADI) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatásával és napjainkra már több mint 80 ország vesz részt benne.

Az Alzheimer-kórt először 1906-ban diagnosztizálták. A kór a leggyakoribb demenciához vezető neurodegeneratív betegség, amely során az agy bizonyos területein plakkok és zárványok alakulnak ki, ami az agyi funkciók beszűküléséhez, a magatartás megváltozásához, végül a szigorúan monoton, folyamatos progresszió következtében biológiai leépüléshez, az önellátásra való teljes képtelenséghez vezet.

A kór kialakulásának pontos okai ismeretlenek, ugyanakkor jelentős szerepet tulajdonítanak a genetikai hajlamnak, a családi halmozódásnak. Emellett a környezeti tényezők is közre játszhatnak, mint például a korábbi fejsérülések, magas vérnyomás, cukorbetegség és a depresszió.

A tudomány jelenlegi állása szerint az Alzheimer-kórra nincs gyógymód és nincs még megoldás a megelőzésére sem.

Az Alzheimer-kór leggyakoribb jelei:

  • A mindennapi életet megzavaró memóriavesztés.
  • Kihívások a tervezésben és a problémák megoldásában.
  • Nehézség a napi, családi, otthoni és akár munkahelyi feladatok elvégzésében.
  • Időpontok, dátumok és helyszínek eltévesztése.
  • Vizuális és térlátási problémák, tájékozódási nehézségek.
  • Nyelvvel kapcsolatos problémák.
  • Tárgyak megtalálási képességének elvesztése.
  • Ítélő- és döntéshozatali képesség romlása.
  • Bezárkózás, szociális kapcsolatok háttérbe szorulása.
  • Hangulati és személyiségbeli változások.

A becslések alapján a világon 50 millió ember szenved Alzheimer-kórban.

Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium statisztikai adatai szerint az elmúlt öt évben 7,2%-kal nőtt a megbetegedések száma. 2013-ban 51 612 Alzheimer-kórban szenvedő személyt tartottak nyilván Ukrajnában. Azóta nem frissítették az adatokat, nincsenek objektív statisztikák az Alzheimer-kóros betegekről.

Natalija Bacsinszka, a Kijevi Gerontológiai Intézet egyik professzora elmondta, hogy Ukrajnában a kezdeti szakaszban sok esetben nem rögzítik magát a diagnózist, hanem valamilyen kognitív zavarral diagnosztizálják a pácienst. Ez nem feltétlenül rossz, azonban így nincsenek valós statisztikák.

Kárpátalja.ma

Fotó: Illusztráció