Magyar barlangászrekord Montenegróban

Magyar barlangászok 715 méter mélységig jutottak le a montenegrói Kotori-öböl fölött található Kétlyukú barlangban, így ez lett a legmélyebb, magyarok által feltárt barlang.

A barlangot még évekkel ezelőtt a Montenegróban dolgozó magyar kutatótábor egyik résztvevője fedezte fel, de akkor idő és felszerelés híján nem jutott le – mondta el az M1 aktuális csatornán kedden Szabó Gergely kutatásvezető-helyettes.
„Nekünk jutott a lehetőség, hogy elinduljunk ebbe a barlangba, ahol korábban ember még sohasem járt” – fogalmazott, hozzátéve: a barlang két egymás mellett lévő, 80 méter mély aknával kezdődik, az ereszkedés ezért komoly felszerelést és felkészültséget igényelt.
Hegedűs András expedícióvezető hozzátette: 2003 óta minden augusztusban szerveznek kutatótáborokat, idén már a tizenharmadikat. A magyar barlangászoknak a környéken 160 objektumot sikerült eddig felderíteni, bejárni, ebből kevés volt ismert korábban; eddig 27 kilométer összhosszúságú barlangszakaszt sikerült feltárni – közölte.
A Kétlyukú-barlang a montenegrói Kotori-öböl közelében, a Lovcen Nemzeti Park területén, 1360 méteres tengerszint feletti magasságban nyílik. A 7,5 kilométer hosszú barlangrendszer járataiban egymást váltogatják a földalatti patakok által kivájt keskeny, de olykor igen magas folyosók és a jelentősen tágasabb, függőleges aknák.
Az eddigi legmélyebb barlang, amely magyar kutatók nevéhez fűződik, az erdélyi Bihar-hegységben található, 653 méter mély V-5-barlang volt.
A Földön ma ismert legmélyebb barlang a Kaukázusban, Abháziában található 2197 méter mély Krubera-(Voronya)-barlang.