Meglepő okból alakulhatnak ki járványok

Jelentős statisztikai összefüggést találtak az erdők kitermelése és az állatokkal terjedő fertőző betegségek kialakulása között francia kutatók.

Részben ugyanakkor az erdősítés is megnöveli az ilyen betegségek számát, és hasonló hatás figyelhető meg például az olajpálma-ültetvények esetében: minél nagyobb területet foglalnak el, annál gyakrabban lépnek fel fertőző betegségek– olvasható a Frontiers in Veterinary Science című tudományos lapban bemutatott tanulmányban. „A pontos ökológiai mechanizmust nem ismerjük még, de feltételezhető, hogy az ültetvények a természetes erdős területek kárára fejlődnek, az újratelepítés pedig főként monokulturális erdőkből áll, melyeket a füves területek kárára alakítanak ki” – mutatott rá Serge Morand, a párizsi Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) munkatársa.

A földhasználat mindkét változása a biológiai sokszínűség elvesztésével jár, a leegyszerűsödött életterek pedig kedvezőek a kórokozók és betegséget hordozó állatok számára. A kutatók szerint egy egészséges, fajokban gazdag erdőben egy sor ragadozó szűri meg és iktatja ki a betegségeket. Ha egy ilyen ökoszisztémát olajpálma-ültetvénnyel, szójamezővel vagy eukalipuszokkal helyettesítenek, a különleges igényű fajok eltűnnek, és az olyan fajok kezdenek el terjedni, mint a patkányok és a moszkítók, melyek kórokozókat terjeszthetnek az emberi és nem emberi élőhelyeken egyaránt.

Fakitermelés és malária

Morand és kollégája, Claire Lajaunie, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet munkatársa az 1990 és 2016 között bekövetkezett változásokat figyelte meg világszerte. Elemzésükhöz az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Világbank adatait használták.

Egy fertőző betegségekkel foglalkozó adatbank szerint az érintett időszakban több ezer járvány alakult ki, melyeknél a kórokozó közvetlenül vagy például rovarok révén került át az állati gazdatestből az emberre. Az ilyen betegségek adott országban történő fellépését a kutatók összefüggésbe hozták az ország erdős területeinek, olajpálma-ültetvényeinek méretével és demográfiai adataival. Erős kapcsolatot találtak a fakitermelés és a járványok, például a malária és az ebola között a trópusi országokban, például Brazíliában, Peruban, Bolíviában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kamerunban, Indonéziában, Mianmarban és Malajziában.

Ezzel szemben a mérsékelt övi régiókban, például az Egyesült Államokban, Kínában és Európában a fatelepítés és a betegségek között találtak összefüggést. Ilyen betegség például a kullancsok által terjesztett Lyme-kór. A tudósokat meglepte, hogy az olajpálmák és a járványok között Kínában és Thaiföldön is találtak összefüggést, holott ezekben az országokban kismértékű az erdők irtása. Ezeken a területeken azonban gyakoribbak a szúnyogok által terjesztett betegségek, például a dengue-láz, a Zika-vírus és a sárgaláz.

Forrás: hazipatika.com