Miért és hogyan termesszünk fűszerpaprikát? II.

A fűszerpaprika termesztésével kapcsolatos kérdésekről faggatjuk Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a Terra Dei Alapítvány szaktanácsadóját. Előző számunkban megkezdett témánkat folytatjuk.

– Hogyan tervezzük az ültetést?

– Tudnunk kell, hogy fűszerpaprikából egy négyzetméterre legalább 12–15 szál ültetése ajánlott, s ezen belül lehetséges duplaszálas ültetés is. Szabadföldes művelésnél a sortávolságot mindig a rendelkezésre álló gépi eszköz nyomtávja, keréktávolsága határozza meg. Miután kerti termesztésnél ez a szempont nem számít, ajánlanám az 50-55 cm-es sortávolságot. A tőtávolságot pedig annak alapján számítjuk ki, hogy egy négyzetméterre 12–15 szál palánta jusson. Így ez a távolság általában 15-20 cm szokott lenni.

– Igényelnek-e valamiféle előkészítést a magvak vetés előtt?

– Igen. Jellemzően konstans fajtákat termesztünk Nagy­dob­ronyban, vagyis a gazdák az általuk nevelt paprika magját szedik meg. A gondos gazdának kötelessége vetés előtt csávázni a magvakat, mert a maggal együtt terjednek a különféle baktériumos és vírusos betegségek. Nagyon fontos elpusztítani ezeket a kórokozókat a magok felületéről egy nátronlúgos (NaOH) csávázó oldattal. Ehhez 2 dkg nátronlúgot kell feloldanunk egy liter vízben. Ebben áztatjuk 10 percig a paprikamagvakat, majd folyóvíz alatt addig mossuk, amíg síkosnak érezzük azokat. Jól bevált módszer még a magvak 20 százalékos háztartási sósavban való áztatása is 20 percig, ami után szintén bő folyóvízben történő lemosásnak kell következnie.

Nálunk elterjedt, hogy csávázás után előcsíráztatjuk a fűszerpaprika magvait, ugyanis viszonyaink között még fóliaalagút alatt is nehezen biztosítható a csírázáshoz optimális 25–32 fokos állandó hőmérséklet. Az előcsíráztatáshoz a magvakat 2-3 ezer szemével nedves rongyokba csavarjuk, s a radiátor vagy a konvektor közelébe helyezzük. Ily módon 4-5 nap múlva megjelennek a magvakon a kis csíragyökök.

– Mit kell tudnunk a vetésről?

– Sokkal egyszerűbb száraz homokkal keverve vetni a paprikamagot, amely így könnyebben pereg. Ezer paprikamag súlya 6 gramm, tehát négyzetméterenként 10 gramm maggal számoljunk. Az ágyakat 7 centiméteres sortávolsággal sorozzuk ki, oly módon, hogy a mag 2-2,5 cm mélyre kerülhessen a talajba. A vetést a betakarás után alapos beöntözés követi.

Feltétlenül ajánlott ilyenkor a hajtatásnál alkalmazott fertőtlenítő koktéllal való beöntözés, amely 10 liter vízre számítva 30 milliliter Previcurból, 1 dkg Dithane-ból és 1 dkg Fundazolból áll. Ez az adag 3-4 négyzetméter beöntözésére elegendő.

Mivel sok gondot jelenthet a palántaágyak rendben tartása, ajánlatos egy Devrinol 45 F elnevezésű gyomirtó készítménnyel is kezelni a bevetett földterületet, amely igen hatásos az egy- és kétszikű gyomok ellen egyaránt. Felhívnám a figyelmet arra, hogy ilyenkor az ágyások közötti utakat is gyomirtózzuk be.

Előfordul, hogy a paprika kelése elhúzódik, miközben a gyommagvak egy része a gyomirtós kezelés ellenére is hamarabb kikel. Ilyenkor alkalmazható a Finale 14 SL totális gyomirtó, amely minden gyomot elpusztít. Hangsúlyoznám, hogy ez a szer csak a kultúrnövény, tehát a paprika hajtásainak megjelenése előtt alkalmazható.

– Van-e egyéb tennivalónk az ágyások körül?

– Ajánlatos az ágyások felszínét egyenletessé alakítani oly módon, hogy a pangó víz ne gyűljön meg rajta. Talán még az is kivitelezhető, hogy a megművelt felület egy kissé domború legyen, azaz enyhén lejtsen a szélek felé. Ahol ugyanis locsolás után megáll a víz, ott nagyon könnyen felütheti a fejét a palántadőlés betegsége. Ha nem kell gyomlálnunk, akkor az ápolási munka jószerivel csak a megfelelő klíma beállításából és a szükséges időközönkénti öntözésből áll.

Fontos, hogy a palántanevelés során mindig a reggeli órákban öntözzünk, hogy azután feltétlenül száraz állapotban menjenek neki a palánták az éjszakának. Amennyiben a baktériumoknak nem ellenálló fajtákat termesztünk, ajánlott a kasuminos vagy rezet tartalmazó növényvédő szerrel való védekezés, ugyanis a fóliaalagútban a hűvösebb időjárás hatására könnyen felléphet valamilyen baktériumos megbetegedés, amelynek hatására a palánta levelei hullani kezdenek.

– Mikor ültessünk?

– Mint már szó volt róla, környékünkön a korai burgonya betakarítását követően kerül kiültetésre a paprika, azaz szabadföldön jellemzően május második felében. Miután azonban tudjuk, hogy a paprika melegkedvelő növény, május 15. előtt akkor sem ajánlanám a kiültetését, ha netán nem kellene bevárni az előző növényállomány beérését.

pszv

Kárpátalja

Olvasói levél

Tisztelt Szerkesztőség!

Azt szeretném megtudakolni, hogy a barnaszénhamut ki lehet-e szórni a szántóföldre. Válaszukat előre is köszönöm.

Egy régi olvasójuk Kaszonyból

A szakemberek általában a fa és a faszén hamujának kivételével semmilyen hamu termőtalajba juttatását nem ajánlják. A barna- és kőszén hamuja különösen sok nehézfémet és egyéb környezetszennyező anyagot tartalmazhat, amelyek tönkretehetik a termőtalajt, miközben – mint a hamu általában – igen csekély mértékben tartalmaznak a növények által hasznosítható anyagokat.

A fahamuval is vigyázni kell azonban, mivel erősen lúgosítja a talajt, így ahol egyébként is meszesebb a föld, a savanyúbb talajt kedvelő növények rosszabbul teremhetnek miatta.