mélyalvás

Miért fontos a mélyalvás?

A mélyalvás egy ősi, helyreállító erővel bír, amely révén „kitakarítja” az agyat – állapították meg az amerikai Északnyugati Egyetem kutatói ecetmuslicák agyi aktivitását és viselkedését tanulmányozva.

A szakemberek egy olyan mélyalvási fázisát vizsgálták az ecetmuslicáknál, amely hasonlít az embereknél megfigyelhető mély, lassú hullámú alváshoz.

A kutatók megállapították, hogy ebben az alvási szakaszban a rovarok folyamatosan kinyújtják, majd visszahúzzák a szívókájukat.

„Ez a pumpáló mozgás valószínűleg folyadékokat juttat a szervhez, amely a vesék megfelelője a muslicáknál” – mondta Ravi Allada, az egyetem professzora, aki a Science Advances című folyóiratban publikált tanulmány egyik szerzője volt.

Hozzátette: a tanulmányunk szerint ez elősegíti a felesleg eltakarítását és a sérülések regenerálódását.

Amikor a kutatók megzavarták a muslicák mélyalvását, a rovarok kevésbé tudták kitakarítani a szervezetükből a beléjük fecskendezett nem megemészthető festékanyagot, és hajlamosabbak voltak a sérülésekre.

Allada szerint a tanulmány közelebb visz annak megértéséhez, hogy miért van szüksége minden organizmusnak alvásra. Minden állat, különösen a vadon élők, rendkívül sebezhetőek, amikor alszanak.

A tanulmányok azonban egyre inkább azt mutatják, hogy az alvás jótékony hatásai, köztük a kulcsfontosságú takarítás, ellensúlyozzák ezt a sebezhetőséget.

„A megállapításunk, amely szerint a mélyalvás szerepet játszik az agy kitakarításában az ecetmuslicáknál, azt jelzi, hogy evolúciósan rögzült, alapfunkciója az alvásnak” – húzták alá a kutatók.

Forrás: mti.hu