Múmia örökélet-garanciával

A brit férfi januárban hunyt el 61 évesen, testét egy múmiaspecialista balzsamozta be, aki munkájára háromezer év garanciát vállal.

Három évezredre mumifikáltatta magát egy brit férfi, aki halálos tüdőrákkal küzdött. Alan Billis idén januárban hunyt el 61 évesen, és testét egy olyan tudós irányításával balzsamozták be, aki már húsz éve tanulmányozza az ókori egyiptomiak múmiakészítésének titkos módszereit.

A műveletről dokumentumfilmet készített egy brit tévécsatorna, amely mindehhez hirdetésben keresett vállalkozó kedvű „szereplőt”, Billis így került a kamerák középpontjába. Mint mondta, emberek már régóta hagyományozzák testüket a tudományra, és kísérletezés nélkül nem lehetne újat produkálni.

Egyetlen bánata az volt, hogy nem láthatja majd a róla készült filmet, de remélte, hogy unokáinak bepillantást enged mindezzel személyiségébe. „Valószínű, hogy az iskolában eldicsekednek azzal, hogy nagyapám egy fáraó” – tette hozzá.

A balzsamozást Stephen Buckley archeológus vegyész végezte, három hónapig dolgozott. Annyira biztos a dolgában, hogy akár „garanciát” is adna arra: Billis 5011-ben ugyanolyan jól fog kinézni, mint a legjobb karban lévő ókori egyiptomi múmia ma, 3 ezer évvel a halála után.

A dokumentumfilmet október 24-én este 9-től adja a Channel 4 tévécsatorna – tudatta a The Daily Telegraph című brit lap.

Forrás: Hirado.hu