Nyolc érdekesség a sajtról

Hány összetevője van a sajtoknak, és kik készítették az elsőt?

Véletlenül készülhettek az első sajtok
A legendák szerint az első sajtot véletlenül készítették az emberek, méghozzá közel-keleti nomádok, akik vándorlásuk során állatok gyomrából készült tárolókban cipelték magukkal a tejet. Ám ahogy vitték, a fehér folyadék enzimekkel keveredett – így keletkezett a túró, a sajt és a savó. Az egyiptomiak is készítettek sajtot, ezt Krisztus előtt 2000 tájáról fennmaradt falfestmények is bizonyítják.

Ügyeljünk a hőmérsékletre!
A sajtok hőmérsékletére sem árt figyelni. Főzéshez használhatjuk rögtön a hűtőből kivéve, ha viszont előételként tálalnánk, vegyük ki 20 perccel vagy egy órával azelőtt, hogy vendégeinket megkínálnánk vele. És még egy fontos részlet: egyszerre legfeljebb ötféle ízű, formájú és anyagú sajt legyen a tányéron!

Tésztával és lekvárral ízletes falatok
Ha már az előételeket említettük, egy másik javaslat: szeleteljünk vékonyra egy kis Brie sajtot, cseppentsünk lekvárt a szeletekre, majd csavarjuk mindegyiket leveles tésztába, és süssük aranyszínűre. Eredeti, gyors és nagyon finom!

Így fogyasszuk a keményebb fajtákat!
A keményebb sajtok, mint a parmezán vagy a cheddar almával és körtével mennyei nassolnivalók. Ha viszont kedvenc tésztánkra reszelnénk egy keveset, ahhoz a hideg sajt a legideálisabb: vegyük ki a hűtőből, reszeljük le gyorsan a szükséges mennyiséget, majd tegyük is vissza a megmaradt sajtdarabot.

Minden sajt ugyanazokból az összetevőkből készül
Legyen szó Camembert-ről, goudáról, cheddarról vagy gorgonzoláról, minden sajt négy összetevőből áll: tej, só, oltóenzim, speciális baktériumtenyészet. Ezeknek az összetevőknek a minősége, típusa, kombinálási módja, illetve az érlelési idő, valamint az egyéb hozzáadott anyagok (például gyümölcsök) határozzák meg, hogy a több száz sajtfajtából milyen készül.

Ezért kell naponta fogyasztani
Mértékkel fogyasztva a sajt az egészséges étrend része lehet: felnőtteknek napi két-három adag tejtermék fogyasztása ajánlott. Egy adag, körülbelül 42.5 gramm sajt ugyanannyi kalciumot biztosít a szervezetünknek, mint egy bögre tej vagy joghurt.

A szívbetegség megelőzésében is segíthet
Való igaz, hogy a sajtokban sok a telített zsír, ugyanakkor segítenek kalciumhoz, foszforhoz, cinkhez és nem utolsósorban megfelelő mennyiségű fehérjéhez jutni. Egy új kutatás szerint a sajtfogyasztók vérnyomása is alacsonyabb, illetve kisebb náluk a szívbetegségek, valamint a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata is.

Tárolás
Érdemes minél tovább az eredeti csomagolásban hagyni, a hűtőben pedig a zöldségtároló rekeszbe tenni, mert az valamivel melegebb, mint ahol a húsok vannak.