Öt éve hunyt el Bud Spencer, a legendás pofonosztó

Bud Spencer már életében is az európai filmtörténet egyik sokat emlegetett alakja volt. Filmjei Európa-szerte, azon belül is elsősorban hazájában, Németországban és Magyarországon legendássá váltak, de az Amerikai Egyesült Államokban sem ismeretlenek.

Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli olasz úszó, vízilabdázó és színész, aki leginkább a Piedone-filmekkel, spagettiwesternekkel és a Terence Hill-lel közös filmjeivel vált ismertté.

Pályáját sikeres sportolóként kezdte: ő volt az első olasz úszó, aki 100 méteres gyorsúszásban egy percen belüli eredményt ért el.

Alessandro Pedersoli és Rosa Facchetti fiaként született Nápoly Santa Lucia nevű városrészében. Édesapjának akkoriban vasgyára volt a nápolyi kikötőben, de amikor egy a gyár előtt horgonyzó hajó egy baleset során felrobbant, a vasgyár tönkrement.

Nyolcévesen lett tagja a helyi úszóklubnak, ahonnan aztán Rómába igazolt, amikor a család 1943-ban a fővárosba költözött.

Egészen kimagasló tanulmányi eredményeket ért el; ötévesen volt elsős, majd az ötödik osztályt átugorva került hatosztályos gimnáziumba. Ezután a római egyetem vegyészkara következett (mindössze 16 évesen vált az egyetem hallgatójává), tanulmányait azonban meg kellett szakítania, mert a család 1947-ben elhagyta Olaszországot és Brazíliába költözött.

Ő másfél év múlva (1948 végén), míg családja 1950-ben tért vissza Olaszországba. Folytatta az egyetemet, bár már nem a vegyészmérnöki, hanem a jogi karon. A sportolást is folytatta, 1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett egy perc alatti idővel.

Még ebben az évben az olasz vízilabda-válogatottal 4. helyezést ért el az Európa-bajnokságon. Miután aláírta első hollywoodi szerződését, visszavonult a profi sportolástól.

Tizenhat éves ismeretség után barátnőjével, Maria Amatóval (Giuseppe Amato mozihálózat-tulajdonos lányával) 1960-ban kötöttek házasságot. Ebben az időben dalokat szerzett, szöveget írt, kisebb reklámfilmekben szerepelt, árult autót és festéket is. Három gyermekük született: Giuseppe (1961), Christine (1962) és Diamante (1972).

Bár már korábban is szerepelt filmekben, csak első tengerentúli szerződése (az Isten megbocsát, én nem) bírta rá, hogy felhagyjon sportolói pályafutásával, és 1967-ben átköltözzön Amerikába.

Ennek a filmnek a forgatásán növesztette meg szakállát, és alkotta meg, majd vette fel a Bud Spencer művésznevet. Akkoriban divat volt angolos hangzású művésznevet választani, hogy ezáltal eladhatóbbak legyenek a western típusú filmek.

A Bud nevet termete miatta kapta, a Spencer nevet pedig egyik kedvelt színésze, Spencer Tracy tisztelete miatt választotta.

Itt ismerkedett meg Terence Hill-lel is, és derült ki az is, hogy Olaszországban egyszer már szerepeltek együtt az 1959-es Hannibal című filmben, akkor még mindketten az eredeti nevükön. Mivel közös jelenetük nem volt, nem valószínű, hogy akkor találkoztak volna.

Az Isten megbocsát, én nem forgatása legelején egy verekedős jelenetet készítettek elő a westernfilmhez, amelyben Spencer és Hill egymásnak esik egy folyó partján.

Hill Spencer temetésén mesélte el, hogy ő fürge macskaként mozgott és több ütést leosztott társának, míg annak végül egyetlen nagy ökölcsapással kellett kiütnie. Sokáig töprengtek egy különleges ütési módon. Spencer ötlete volt, hogy Hill vállára mérjen egyet, és attól partnere nyomban kidől.

Hill nem találta túl viccesnek, ezért annyival kombinálta, hogy a csapás után előbb felkapta a lábát, és csak utána zuhant el. Hill korábban tanúja volt, ahogy a Piazza delle Muse téren lepuskázták a galambokat, és elmondása szerint azok is ilyenformán estek le a lövések következtében.

Bud Spencer még több másik verekedős filmjében alkalmazta ezt a népszerűvé és legendássá vált ütési technikát.

Nem kevesebb mint tizenhét filmben szerepeltek együtt 1967-től 1985-ig, mely számára is meghozta a sikert és az elismerést, valamint legendává emelte a párosukat.

Végül 1985-ben mindketten külön utakra tértek: Spencer megalapította saját légitársaságát, a Mistral Airt, melyet később eladott, hogy megvehessen egy gyermekruhákat gyártó textilüzemet, illetve beindíthassa saját étteremláncát Bud Food néven.

Csaknem tíz év múltán, 1994-ben ismét összeállt a páros egy utolsó közös film, a Bunyó karácsonyig leforgatására, ezután útjaik végleg különváltak.

Utána csak önálló filmjei voltak, egyre kisebb számban, amíg 2003-ban abba nem hagyta a filmezést, bár még visszatért 2010-ben utoljára a I delitti del cuoco című filmsorozatban.

Spencer 2005-ben jelöltként indult Lazióban a regionális tanácsnokok választásán a Forza Italia párt színeiben, de alulmaradt vetélytársával szemben.

Terence Hill-lel együtt, életművéért elnyerte a David di Donatello-díjat, 2010-ben. Önéletrajzi könyve (Bud Spencer: Különben dühbe jövök) ugyanebben az év decemberében megjelent magyarul is.

Fia, Giuseppe Pedersoli jelentette be halálhírét. Azt mondta, 86 éves édesapja nem szenvedett, csendesen ment el 2016. június 27-én hétfőn, 18 óra 15 perckor.

Mielőtt eltávozott, utoljára azt mondta: „Köszönöm.

Emlékére Budapesten, a Filatorigátnál egy firkafalra a TakerOne becenevű graffitiművész hatalmas portrét festett születési és halálozási évszámával.

A munka nagyon népszerű lett, a művész fia és családja is ellátogatott már hozzá, sokan egyfajta zarándokhelyként tekintettek rá. Ahogy a Corvin-sétányon 2017 novemberében felavatott szobrát is. Az eseményen, ahol Bud Spencer családja is részt, rengetek magyar rajongó tette tiszteletét.

Forrás: hirado.hu