Otthon a természetben – sikeresen zárult a VIII. Nagydobronyi Erdei Iskola
Mozgalmas hetet tudhat maga mögött a PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület. Az egyesület július 20-24. között szervezte meg a VIII. Nagydobronyi Erdei Iskolát, amely az eddigi évekhez hasonlóan idén is nagyon népszerű volt a gyerekek körében.
A táborban 10–17 év közötti fiatalok vehettek részt, akik idén nagyrészt helyiek voltak, ám többen érkeztek Kisdobronyból, Csonkapapiból és Beregsomból is. A heti programon naponta közel 70 gyermek vett részt.

Az erdei iskola idei témája „Otthon a természetben” volt, így a foglalkozások központi témája minden nap arra irányult, hogy a résztvevők minél jobban megismerjék és megkedveljék közvetlen környezetük élővilágát. Ehhez a szervezők olyan programokat biztosítottak, amelyek során a gyerekek új ismereteket szerezhettek, megcsillogtathatták kreativitásukat és hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak.

A programok a hét első három napján a Nagydobronyi Magyar Ház és a Nagydobronyi Líceum területén zajlottak, csütörtökön egy buszos kiránduláson vettek részt a tanulók, a záró napot pedig a Nagydobronyi Horgásztanya területén tartották meg.

Első nap az ismerkedésé volt a főszerep. A gyerekek egyrészt megismerkedhettek egymással, másrészt alkalmuk nyílt közvetlen környezetük megfigyelésére. A fiatalok csapatokba rendeződtek, majd megfigyelési feladatokat kaptak. A feladatok között szerepelt növénykeresés, állati nyomok és jelek megfigyelése, hangvadászat és rovarles is. Délután a kreativitás kapott központi szerepet. A csapatok közösen tervezték meg és készítették el saját csapatcímerüket. A gyerekek egyénileg is alkothattak: mindenki elkészíthette egyedi pólóját, amelyet természetközeli motívumokkal láttak el.

A második napon a csapatok több, különböző programon vehettek részt. Elsőként a Színrobbanás a természet laborjában elnevezésű előadást tekinthették meg, amely során Molnár Erzsébet, a Nagydobronyi Líceum igazgatóhelyettese és kémiatanára irányításával kémiai kísérleteken keresztül fedezték fel a természetben zajló folyamatokat. Ezután a gyerekek Solymos Erika, nővér segítségével megismerkedhettek az elsősegélynyújtás alapjaival, miközben a csapatok másik fele kipróbálhatta a hagyományos íjászkodást. Délután ismét a kreatív foglalkozásoké volt a főszerep. A csapatok elkészítették egy tetszés szerint választott madárfaj fészkét és tojásait.

Szerdán ismét párhuzamosan zajlottak a foglalkozások. Egy csapat megismerkedett a méhek világával. A foglalkozást Dr. Kovács Attila, a Nagydobronyi Líceum igazgatóhelyettese és biológiatanára vezette, aki bemutatta a kaptár felépítését, a nektár mézzé alakulását, valamint a mézpergetést. Ezalatt egy másik csapat Keresztyén Andrea biológus vezetésével mikroszkóppal vizsgált meg különböző természetes anyagokat, míg a többiek egyedi képkereteket készítettek élő virágokból.

Csütörtökön egy izgalmas kiránduláson vettek részt a gyerekek. A csoport a Huszti járásban található Ranch Highland ökoparkba látogatott, ahol a gyerekek rengeteg egzotikus állatot tekinthettek meg, valamint arra is lehetőségük nyílt, hogy megetessék őket. A program nagyon izgalmasnak bizonyult, a gyerekek maradandó élményekkel gazdagodva térhettek haza.

Pénteken, az erdei iskola zárónapján a Nagydobronyi Horgásztanyán folytak a programok. Délelőtt egy versenyen csaptak össze a csapatok, amely során a különböző állomásokon, különféle típusú feladatokat kellett teljesíteniük. Délután a horgászat szerelmesei pecabotot ragadhattak, míg a többiek kézműves foglalkozásokon és arcfestésen vehettek részt.
A nap záróeseménye az eredményhirdetés volt. Bár az egész heti versengés kialakított egy rangsort, ez azonban csupán a helyezések sorrendjét határozta meg, hiszen a szervezők idén is minden résztvevőt értékes ajándékkal jutalmaztak.
A hét folyamán a résztvevő gyerekek egy mobilfotós kihívásban is megmérettették magukat. A kihívás vezérmondata a következő volt: „Mutasd meg azt, ami mellett mások talán észrevétlenül elmennének!”. A képeken keresztül a fiatalok megmutathatták, ők milyen különleges módon látják a természet apró csodáit. A záró napon ezeket a fotókat a zsűri értékelése alapján díjazták.

Az első helyezést Popovics Eszter érte el, második lett Bátyi Vivien, míg a dobogó harmadik fokára Vinda Ármin léphetett fel. Bitai Norbert a legeredetibb nézőpontot bemutató fotójáért különdíjban részesült.
A program Magyarország Köztársasági Elnöke adományának köszönhetően valósult meg.
Nagy Nikoletta


