Rohamozó munkások és katonák helyett – beszivárgó zsoldosok…

Rejtő Jenő-regénybe illik a kijelentés, mely szerint a „nagy októberi szocialista forradalom” novemberben tört ki, de hát a cári Oroszország, s még inkább a Szovjetunió a korlátlan lehetetlenségek hazája volt. (S a független Ukrajna is a nyomdokaikban halad – tehetjük hozzá zárójelben.) A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége pedig nemcsak „a gonosz birodalma” volt, ahogy a kiemelkedő politikusi képességekkel rendelkező amerikai elnök, Ronald Reagan „elkeresztelte” a „nagy vörös óriást”, hanem a történelemhamisítások hazája is. Jellemző, hogy a bolsevik diktatúra megszületése emblematikus eseményének, a Téli Palota ostromának a hivatalos verziója is hemzsegett a valótlanságoktól.

A „teljesen hiteles” dokumentumfilmekben nemegyszer láthattuk, ahogy az Aurora cirkáló jelt adó lövésére bátor, felfegyverzett munkások, valamint a vörösök oldalára állt, nem kevésbé bátor katonák elszánt rohamot indítanak az Ideiglenes Kormány székhelye ellen, s fütyülve a fejük körül fütyörésző golyókra, hősies rohammal beveszik a Téli Palotát. Más kérdés, hogy e „dokumentumfilmek” több részletét – a leginkább hősieseket – Szergej Eizenstein 1927-ben forgatott, Október c. játékfilmjéből ollózták ki, mely filmben a szovjet rendező „természetesen” a hivatalos változatot dolgozta fel (próbált volna csak mást feldolgozni…), s a dokumentumfilmekben „művészien” adagolták a tényeket és a ferdítéseket.

Le kell ugyanis szögezni, hogy pontos adatok is szerepeltek a „forradalom” hivatalos verziójában. Például az Aurora csakugyan létezett, sőt ma is létezik, s Szentpétervár egyik rakpartjánál lehorgonyozva ringatózik a Néva hűs habjain. Ráadásul az 1904–1905-ös orosz–japán háborút is megjárta, és majdnem „meg is járta”: japán ágyúlövedékektől megpocsékoltan menekült el a csuzimai csatából, ahol a feltörekvő távol-keleti nagyhatalom hadiflottája tönkreverte az ázsiai vizekre evező orosz Balti-tengeri Flottát, mely meg akarta fordítani a háború menetét, ám ehelyett „beleszaladt” egy katasztrofális vereségbe. Egyszóval: az Aurora létezett, létezik, sőt vaktölténnyel leadott ún. vaklövést is adott le az Ideiglenes Kormány megdöntésének „dicsőséges” estéjén. De mi is volt ez az Ideiglenes Kormány, melyet oly ádázul meg akartak buktatni a bolsevikok? A cári önkényuralom megrögzött híveinek hivatásos népnyúzó gyülekezete? Nem éppen…

1917. február 23-án polgári forradalom tört ki Petrográdban, ahogy az I. világháború kitörése után Szentpétervárt – hivatalos „orosz” nevén: Szankt-Petyerburgot – „átkeresztelték”, mert hát mégsem harcolhatott úgy „Szent Oroszország” a Német Birodalom ellen, hogy közben fővárosa gyönyörűszép német nevet visel… A forradalom győzött, megalakult az ideiglenes kormány, s úgy tűnt, Oroszország végre rálép a polgári fejlődés útjára. Nem túl ismert tény, de az oroszokkal szövetséges brit és francia kormány kifejezetten örült a februári fordulatnak, számukra ugyanis politikai tehertételt jelentett, hogy egy alig-alig liberalizálódott, az önkényuralom megannyi jegyét viselő rendszerrel szövetségben harcolnak a Központi Hatalmak (Németország, Ausztria–Magyarország, Bulgária és az Oszmán Birodalom) ellen. Ugyanakkor Németország is felismerte az orosz politikai élet felkavarodásában rejlő lehetőséget, s a német titkosszolgálat a svájci emigrációban éldegélő Lenint átdobta Oroszországba, hogy kavarja ott a kavarni nem valót. Az ideiglenes kormány ugyanis Nagy-Britannia és Franciaország eltökélt szövetségeseként tovább vívta az I. világháborút a központi hatalmak ellen, a Német Császárságnak viszont égető szüksége lett volna arra, hogy a keleti fronton mielőbb szűnjenek meg a harcok, az ott küzdő egységeket pedig gyorsan át tudják vezényelni a nyugati frontra. Mert igaz, hogy keleten a német és az osztrák–magyar hadak álltak nyerésre, ám a németek még azelőtt le akarták zárni a keleten folyó háborút, mielőtt a nyugati frontra megérkeznének az amerikai csapatok, s mihamarabb kivívják a világháborús győzelmet. Ehhez viszont az szükségeltetett, hogy az ideiglenes kormány bukjon meg, a bolsevikok vegyék át a hatalmat, és kössenek különbékét világháborús ellenfeleikkel. Lenin kész is volt a különbékére, a kommunisták egyeztetgették is lépéseiket a német, illetve az osztrák–magyar vezérkarral (mely utóbbiban egyébként alig voltak magyarok), miként szerezzék meg a hatalmat, s Berlin és Bécs rendesen pénzelte is a bolsevikokat.

Leninék már 1917. július 3–4-én puccsot robbantottak ki a polgári forradalom eredményeként létrejött, a forradalom által legitimizált, törvényes hatalom ellen, ám az ideiglenes kormánynak akkor még volt annyi ereje, hogy leverje az államcsínykísérletet. A bolsevikok fegyveres erejét, az elsősorban munkanélküliekből, katonaszökevényekből és köztörvényes bűnözőkből álló Vörös Gárdát betiltották, Lenin pedig elmenekült Petrográdból, és Finnországban bujkálva várt a nagy visszatérésre.

Az orosz fővárosban ugyanis a puccskísérlet leverésének ellenére sem akart nyugalom lenni, s Alekszandr Kerenszkij, az ideiglenes kormány elnöke tett két kapkodó lépést. Előbb arra utasította Lavr Kornyilov tábornokot, az orosz hadsereg főparancsnokát, hogy teremtsen rendet Petrográdban, amikor viszont a generális augusztus végén megindította hadait, váratlanul lázadónak kiáltotta ki őt (talán megijedt, hogy Kornyilov visszaállítja a forradalom előtti rendszert?), leverése végett pedig újból felfegyverezték az ismét legalizált Vörös Gárdát. Kerenszkij nem ismerte fel a veszélyt, nem vette észre, hogy ezzel a lépéssel a polgári erők politikai sírját ássa meg.

Lenin titokban visszatért Petrográdba, s Trockijjal együtt szervezni kezdték az újabb puccsot, miközben Lenin szót ejtett az ő Finnországban megszervezett saját hadosztályáról. Október végére az ideiglenes kormány már nagyon meggyengült. A társadalom széles rétegei elégedetlenek voltak a vezetéssel, a parasztok földosztást akartak, amit az ideiglenes kormány – sajnos – elodázott, mind többeknek volt elegük az oroszok számára vesztesen alakuló háborúból, a polgári fejlődés útján elakadt orosz társadalomban pedig nem volt olyan erős polgári vagy legalábbis a polgári átalakulást igenlő réteg, mely szilárd bázist tudott volna nyújtani a polgári vezetésnek.

Október 25-re virradóra a bolsevikok elfoglalták Petrográd stratégiai fontosságú létesítményeit: a pályaudvarokat, a postát, a távírdát, a Néva hídjait, a telefonközpontot, a Péter-Pál-erőd katonái pedig átálltak az ő oldalukra. A nap folyamán a kommunisták könnyen elsöpörhették volna az ideiglenes kormányt, ám érthetetlen módon nem tették meg azt. Kerenszkij – látva a veszélyt – saját gépkocsijával nyugodtan távozni tudott a lényegében már a puccsisták kezére került városból. Csak este 21 óra 40 perckor dördült el az Aurora vaklövése, majd a Téli Palotával átellenben fekvő Péter-Pál-erődből puskával kezdtek tüzelni az ideiglenes kormány székhelyére, melyet csak kisszámú fegyveres – katonaiskolások, illetve katonai szolgálatra beosztott nők – védtek. Időközben a finnországi pályaudvarra befutott egy vonat, melyről szervezetten tevékenykedő, fegyelmezett, hallgatag, s láthatóan oroszul nem nagyon értő fegyveresek szálltak le, majd elindultak a Téli Palota felé. Ez lett volna a Lenin által emlegetett „saját hadosztály”? Meglehet. S éppúgy állhatott felfogadott finnekből, mint Finnországban titokban partra szállt német katonákból. A fegyveresek oldalkapukon hatoltak be az ideiglenes kormány székhelyére, lefegyverezték a magukat hamar megadó védőket, és letartóztatták a kormány tagjait. S amikor másnap a palota kiürülését észrevevő járókelőkből összeverődött tömeg benyomult a palotába, s fosztogatni és tivornyázni kezdtek ott (felfedezték ugyanis az étel- és italkészleteket), ugyanez a rejtélyes fegyveres egység zavarta ki a jónépet a Téli Palotából.

Ez volt hát a „dicsőséges” „nagy októberi szocialista forradalom”, mely nem volt sem nagy, sem forradalom, hanem egy szerény méretű államcsíny a törvényes kormány ellen. Sőt, igazából még októberi sem volt. Mert amikor Oroszországban még csak október 25-ét írták, már az egész nyugati világban november 7-ét mutatta a naptár. A cári Oroszországban ugyanis a pravoszláv egyház által használt Julián-naptárt tartották hivatalosnak. Csak azért, mert a sokkal pontosabb, a tényleges helyzetet sokkal jobban tükröző Gergely-naptárat XIII. Gergely pápa készíttette el, a pápasággal hadilábon álló ortodox egyházak, köztük az orosz pravoszláv egyház pedig még egy jó és pontos naptárt sem akartak elfogadni a pápa kezéből. Inkább ragaszkodtak, s egy részük ma is ragaszkodik a sokistenhívő Iulius Caesar által létrehozatott korábbi, pontatlanabb Julián-naptárhoz.

Visszatérve a puccsra, az „eredmények” közismertek: roppant véres oroszországi polgárháború, diktatúra, „Gulag-szigetcsoport”, elnyomás, deportálások, Cseka-GPU-NKVD-KGB, ÁVÓ-ÁVH, Stasi, terroron alapuló szocialista világrendszer, hidegháború megannyi „forró” háborúval – polgárháborúval Kínában, Görögországban, Angolában, Mozambikban, háborúval Koreában, Vietnamban, Afganisztánban, eltaposott magyar forradalommal, „megdermesztett” „prágai tavasszal”. Vér, szenvedés, könnyek és halottak milliói – ezt hozta a világra a kommunizmus.