Gólyaavató ünnepség a Rákóczi-főiskola Szakgimnáziumában

Hetedik alkalommal rendezte meg gólyaavató ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma. A rendezvénynek az intézmény díszterme adott otthont.

Az ünnepség kezdetén Király Katalin igazgatóhelyettes kiemelte: ebben az évben rekordszámú elsőssel kezdhette meg a tanévet az intézmény, ami azt bizonyítja, hogy a Szakgimnázium vonzó a továbbtanulni vágyók számára. Az ifjú gólyáknak azt kívánta, hogy tovább öregbítsék az intézmény jóhírét.

Köszöntötte a diákokat Dzsanda Galina igazgatóhelyettes, aki elmondta, a diákok számára minden feltétel adott ahhoz, hogy kibontakoztassák tehetségüket, és jól érezzék magukat új iskolájukban. A tanévhez és az előttük álló feladatokhoz erőt és Isten áldását kérte.

Kovács József, a Diákönkormányzat elnöke köszöntőjében elmondta, néhány éve még ő is bizonytalan volt, hogy vajon jól döntött-e a továbbtanulást illetően, és hogy képes lesz-e legyőzni az előtte álló akadályokat. Mára azonban kétségei elmúltak, és ha az elsősök kellő kitartással és akaraterővel rendelkeznek, akkor semmi sem lehetetlen számukra, és valóra tudják váltani álmaikat.

Az est további részében az elsősöké volt a főszerep. A fiatalok érdekesebbnél érdekesebb produkciókat adtak elő, amiben bemutatták szakjukat és csoportjukat. A diákok kreatív előadások formájában mutatták be, hogyan képzelik jövőbeli szakmájukat: volt itt tánc, ének, szociális munkás jótündérek, kreatív óvónők, gézengúz könyvelők, vicces turisztikai szakértők, táncoslábú matematikusok.

A bemutatók után az intézmény felsősei egy tánccal kedveskedtek a Szakgimnázium új tanulóinak.  Az előadás után érdekes játékokban vettek részt az elsősök, ahol megmutathatták bátorságukat, tehetségüket, kreativitásukat.

A gólyaavató végén az elsősök letették a hagyományos gólyaesküt, valamint a fiatal gólyák cumit is kaptak, amit a következő hét végéig hordaniuk kell.

Horváth Gabriella
Kárpátalja.ma