Széchenyivárosi diákok Kárpátalján

A kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskola 35 diákja 4 pedagógus kísérővel június 2-5. között felejthetetlen napokat töltött Ukrajnában.

A hetedik évfolyamos tanulók Kárpátalja történelmi emlékhelyeivel, természeti kincseivel, a határontúli magyarság értékeivel, hagyományaival, irodalmi, zenei emlékeivel ismerkedtek meg.
Szállásuk az Irgalmas Szamaritánus Református Gyermekotthonban volt, ahol Kecskemétről vitt virágokat és facsemetét közösen ültették el. Látogatást tettek Tiszaújlakon a turulos Rákóczi-emlékműnél és a sóhivatal épületénél.
Csetfalván megcsodáltak két gyönyörű templomot, majd Beregszász nevezetességeit nézték végig. Ellátogattak Viskre és Técsőre, a Kossuth-szobornál pedig Kossuth-nótákat énekeltek. Bebarangolták Ungvár és Munkács várát, majd megkoszorúztuk Zrínyi Ilona szobrát.
Felemelő élmény volt, amikor az Északkeleti-Kárpátok vonulatai mellett haladva megérkeztek a Vereckei-hágóhoz. Felsétáltak az emlékműhöz, és tiszteletük jeléül a Himnusz éneklése közben elhelyeztek egy általuk készített koszorút.
A program a Nemzeti összetartozás – Hastártalanul! című pályázatának keretében valósult meg, melyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatott.

Forrás: kecskemet.hu