Szüreti vigadalom a Nagyberegi tájházban

Akik figyelemmel kísérik a Nagyberegi tájház működését, azok tudják, hogy egy olyan intézményről van szó, ahol ritkán van csend és szünet. Az iskolai tanév kezdetén a tájházban is elkezdődnek a már jól megszokott és igen népszerű kézműves-foglalkozások és más programok.
A hagyományokhoz híven idén is szüreti mulatsággal kezdődött az éves programsorozat. A tájházban mintegy ötven gyerek gyűlt össze október 17-én. Egy részük Nagyberegről, mások pedig Csonkapapiból érkeztek tanáraik kíséretében. A távolról érkező tanulók elsőként megismerkedtek a tájházzal, megtekintették annak berendezését, végigsétáltak az udvaron. Nem sokkal ezután a Kokas Banda teremtett szüreti hangulatot –a jó időnek köszönhetően – az udvaron. A fiatalok szüreti táncot jártak és gyermekjátékokat tanultak.


A program egy rövid vetélkedővel folytatódott. Szüreti játékokból összeállított versenyfeladatokat kellett a gyerekeknek végrehajtaniuk. A továbbiakban pedig kézműves-foglalkozásban volt részük a tanulóknak. Az udvaron nemezből babákat készíthettek, a benti foglalkoztatóteremben pedig a papírszövést próbálhatták ki. Emellett szabadprogramként a tájház népi játékaival játszhattak. A rendezvény végén mindenki elégedetten és élményekkel gazdagodva hagyta el a tájházat.
A Nagyberegi tájház ezután is heti rendszerességgel várja a látogatókat kézműves-foglalkozásokkal, tematikus programokkal. A továbbiakban csuhéfonás, Márton-napi sütögetés, labdacsöröge-sütés, üvegfestés, gyertyamártogatás, valamint advent idején koszorúk, karácsonyi díszek készítése, illetve mézeskalácsozás várja az érdeklődőket. A programokról a Kárpátalja.ma eseménynaptárában, valamint a tájház közösségi oldalán tájékozódhatnak. A belépés minden alkalommal ingyenes. Nagyobb csoportok részvételi szándékát előre jelezhetik a [email protected] e-mail-címen. A programok állandó szervezője a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Gál Adél
Kárpátalja.ma