hűtő

Tippek fagyasztáshoz

Számos élelmiszer van, amit akár hónapokig eltárolhatunk a fagyasztóban. Nem mindegy azonban, hogy mit és hogyan teszünk a mélyhűtőbe.

A fagyasztó leginkább a nyers élelmiszerekre való, ám nemcsak nyers húst lehet lefagyasztani, hanem például reszelt sajtot, süteményt, olajos magvakat (diót, mandulát), vagy akár készételeket is. A főtt vagy sült ételek azonban nem tarthatók el olyan sokáig – derült ki az RTL Klub Fókusz című műsorából. 

Ezeket tilos!

Főtt tojást, salátát és magas víztartalmú ételeket – mint például a paradicsom vagy a puding – nem jó lefagyasztani, de a tésztás, illetve a joghurt- és tejföltartalmú ételeknek se tesz jót. Kiolvasztást követően ugyanis ezeknek az élelmiszereknek már nem lesz ugyanolyan a minőségük, állaguk, szerkezetük.

A nyers hús egy évig is elpihen a mélyben

Amit lefagyasztunk, mindenképpen dátumozzuk és címkézzük fel, hogy tudjuk, mi az és mikor tettük el. Erre azért is van szükség, mert nem mindegy, mit mennyi ideig tárolunk a mélyhűtőben. Például a légmentesen lezárt és elrakott rántott húst vagy süteményeket, illetve a sajtot nem jó három hónapnál tovább fagyasztani, a nyers hús viszont akár egy évig is fagyasztható. A virslit fél évig, a kiflit és a kenyeret 2-3 hétig tárolhatjuk a mélyhűtőben anélkül, hogy romlana a minősége.

A kiolvasztásnál ne vízbe vagy a konyhapultra tegyük a fagyasztott húst, így ugyanis sokkal inkább ki lesz téve a kórokozóknak. Helyezzük inkább a hűtőszekrény nem fagyasztó részébe még előző este.

Forrás: hazipatika.com

Nyitókép: Pixabay