Tizenhatodik alkalommal méltatják a bort Beregszászban

Itt a bor, benne világnak kincse forr” – idén március 8-10. között tartják a Beregszászi Nemzetközi Borfesztivált, amelyet immár tizenhatodik alkalommal szervez meg a Beregszászi Szent Vencel Borrend a Vérke-parti városban.

A legkisebb fesztiválozókat már péntektől ugráló várak, hinták és különböző játékok, a felnőtteket pedig tájjellegű borok teljes sora várta. Ezen kívül tej- és méhészeti, valamint kézműves termékeket, halas-vadas, füstölt ételeket és egyéb érdekességeket kínálnak a vendégek felé az eladók.

A nemzetközi nőnapon kezdődő esemény Beregszász szívében startolt. Nappal a téren felállított színpad előtt zenés-táncos előadásokat láthattak és hallhattak a fesztiválra érkezők.

Délután a borrend tagjai megemlékeztek a neves sebészről, szőlőnemesítőről és borászról, dr. Linner Bertalanról.
Március 9-én Beregszász főterén fúvószenekar és mazsorettek kíséretében vonultak fel a borlovagok, majd kezdetét vette a XVI. Beregszászi Nemzetközi Borfesztivál ünnepélyes megnyitója.

Déd- és nagyszüleink korában ezen a tájon emberek ezreinek megélhetését biztosította, Beregszász várossá válásának kulcsszerepét játszotta a szőlő és a bor – hallhattuk Tompa Tibortól, a Beregszászi Szent Vencel borrend kancellárjától. – Azon vagyunk, hogy a legnemesebb gyümölcs, és a belőle készült lánghullámú nedű sok beregvidéki polgárnak segítsen az egzisztencia megteremtésében, hogy a környéken felvirágozzon a turizmus.

A továbbiakban Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja és Ljasko Mihály, Beregszász alpolgármestere köszöntötte a bor ünnepére érkezőket, majd Csernyiga Gyula beregszászi lelkipásztor kérte Isten áldását a rendezvényre.

A köszöntők után elérkezett a nap fénypontja: az új borlovagok felavatása és a legjobb borok kihirdetése. A borrend tagjaivá választotta a budapesti Krizmanits Józsefet, a Magyar Bor Intézet alapítóját, a beregszászi ifj. Nagy Lászlót és a szőlősgyulai Simon Gyulát, akik a felavatás után ünnepélyes esküt tettek.

A fesztivál borversenyére 20 kárpátaljai borosgazda nevezete be borait. A nemzetközi zsűri előtt 60 bor mérettetett meg. A benevezettek között nemcsak tájjellegű borok, hanem világhírű fajták is megtalálhatóak voltak. Összesen 40 bort díjaztak különböző kategóriákban. A legjobb bornak Sass Krisztián kékfrankosa és Sass Károly olaszrizlingje bizonyult, amelyet nagyarannyal tüntettek ki. A díjnyertes italokat a fesztivál alatt megízlelhetik az érdeklődők.

A legkiemelkedőbb királylányka bort – amely a Beregszászi Szent Vencel Borrend zászlósbora – a beregszászi konzulátus különdíjban részesítette. A legjobbnak Varga István benei borász bora bizonyult.

A délután folyamán bemutatkoztak a város és a járás különböző zenészei, táncosai és énekesei, akik változatos műsorokkal szórakoztatták a bort ünneplőket.

A fesztivál vasárnap zárul a római katolikus templomban, ahol a szentmisén Isten áldását kérik a szőlészek-borászok további munkájára.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma