Történelmi tanulmányi kirándulás Magyarországon

Közel ötven személynek volt lehetősége 2017. február 18–19 között Magyarországra utazni történelmi szakmai tanulmányi kirándulásra a GULÁG-GUPVI emlékév kapcsán. A program a GULÁG-GUPVI Emlékbizottság, Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közös szervezésében valósult meg a főiskola történész hallgatói, oktatói és munkatársai részvételével.

A kétnapos program alatt a társaság ellátogathatott az 1996 óta emlékhelyként szolgáló Recski Nemzeti Emlékparkba, ahol 1950–1953 között a település melletti kőbánya közelében működött kényszermunkatábor, mely a kor egyik leghírhedtebb internáló- és munkatábora volt.

Ezután a budapesti Memento Park szabadtéri múzeum megtekintésére került sor, mely a kommunista időszak emlékeinek bemutatása céljából épült. A résztvevők számára az ott töltött délután kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen azt a 42 köztéri szobrot láthatták a szocializmus éveiből, melyeket az 1989–’90-es politikai rendszerváltást követően eltávolítottak Budapest utcáiról. A helyszín nemcsak bemutatta Budapest szovjetkori emlékműveit, de azok együttes áttekintésével átérezhető volt az is, hogy milyen módon jelent meg a kommunista ideológia Magyarország közterein.

A történelmi túra utolsó állomása az Andrássy út 60. szám alatt található Terror Háza Múzeum volt, mely a 20. századi diktatúrák rettegett kihallgató, kínzó és bebörtönző épülete volt. 2002-től emlékeztet a múltszázad áldozataira múzeumként, melynek termeinek hangulata, berendezési tárgyai minden részletre kiterjedő pontossággal mutatják be a magyarországi szovjet önkényuralom gépezetét, terrorját.

A kétnapos program felejthetetlen volta az emlékhelyek és múzeumok megrázó hangulatának tudható, melyek kézzel fogható bizonyítékául szolgáltak az elmúlt kor szörnyűségeinek.

Dancs Krisztina,
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Felnőttképzési Központ

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →