Új elnök a KMDFKSZ élén

Új vezetőt választott a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége 2021. szeptember 29-én. A Diákszervezet vezetését a közgyűlés döntésének értelmében mostantól Makusin Viktor és csapata veszi át.

A leköszönő elnök, Lőrinc Ingrid 2017-ben lépett be a Diákszövetségbe, akkor még etikai bizottsági tagként. 2019-től Bence Norberttől vette át az elnöki posztot.

Ingrid búcsúbeszédében háláját fejezte ki a KMDFKSZ tiszteletbeli elnökeinek és minden tiszteletbeli elnökségi tagnak, akik segítségükkel és tanácsaikkal támogatták munkáját. Valamint köszönetet mondott a kárpátaljai és anyaországi partnereiknek a számos együttműködésért.

„22 év nem kevés, ahogy a KMDFKSZ munkássága sem mindennapi, úgy ennek a családnak az értéke sem. De ezt csak az érzi igazán, aki valaha tagja volt. Egyénenként azért csatlakoztunk, hogy egy csapat tagjaként, új dolgokat tanulva, fejlődve tegyünk a kárpátaljai és ungvári magyar ifjúság ügyéért. S mit kaptunk érte? Felbecsülhetetlen értékeket: életre szóló emlékeket, barátságokat, magyarságtudatunk megerősödését” – fogalmazott a leköszönő elnök.

Kárpátalja.ma