Ünnepi műsorkínálat a Dunán

A Duna karácsonyi műsorválasztékával a család minden tagjára gondol. Az Ünnepelt című műsor és a Csináljuk a fesztivált! sztárelőadók produkcióival hívja közös ünneplésre a nézőket, de karácsonyi klasszikusokkal és egy várva várt hazai filmpremierrel is készül a csatorna az ünnepi időszakra.

Zenés szenteste a Dunán

Szentestére a karácsony eredeti jelentőségéről, Jézus megszületésének csodájáról készített saját gyártású, zenés-verses műsort a Duna. Az Ünnepelt megálmodója Mező Misi, aki a zenei produkciókon túl narrátorként is részt vesz a rendhagyó köszöntésben, zenekara, a Magna Cum Laude mellett – többek között – a Blahalouisiana, Palya Bea, Gubik Petra, Gryllus Dániel, DÁNIELFY, valamint Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák együtt köszöntik az ünnepeltet, Jézus Krisztust. A 18:35-kor kezdődő műsorban Babits Mihály, Juhász Gyula, Márai Sándor és Szabó Lőrinc karácsonyhoz köthető művei lesznek hallhatók, Cakó Ferenc látványos homokanimációival illusztrálva. Mező Misivel a Jézus és… évadzáró epizódjában is találkozhatnak a nézők december 24-én, 15:40-től, amikor pásztorként tűnik fel.

Rendhagyó, karácsonyi adással folytatódik a Duna közkedvelt showműsora, a Csináljuk a fesztivált! A 19:55-kor kezdődő különkiadásban hazánk sztárelőadói ünnepi slágerekkel állnak színpadra, több produkcióban a Magyar Rádió Gyermekkórusa, valamint a Dalvarázs Kórus is közreműködik. Új énekesek mellett az előző évad szereplői, Miklósa Erika, Janza Kata, Polyák Lilla és Dolhai Attila, valamint a győztes, Peter Šrámek is visszatér, és a show zsűritagjai is meglepetéssel készülnek szentestére. A műsorban felcsendülnek a legnagyobb karácsonyi slágerek, mint például a Fehér karácsony, a Legyen ünnep vagy az Ajándék.

Ünnepi filmkínálat – karácsony minden napján

Fekete István regényének rajzfilmváltozatával, a hazai rajzfilmgyártás gyöngyszemével, a Vukkal köszönhetik a karácsonyt december 24-én délelőtt a Duna nézői. A délután is tartogat egy közkedvelt Fekete István-klasszikust, a Tüskevárat vetíti a csatorna. Karácsony első napján, december 25-én délután Az aranyemberrel utazhatnak el a nézők a Senki szigetére, valamint országos tévépremierben debütál az Aranybulla című, hatrészes történelmi sorozat, amelyben olyan részletekre is fény derül II. András életéből, amelyek hiányoznak a történelemkönyvekből. A NFI és a közmédia együttműködésében készült produkció epizódjai esténként, december 25-30. között láthatók. Karácsony másnapján, december 26-án délután A Pál utcai fiúkat, este pedig a Ben Hur című filmklasszikust vetíti a csatorna. A Szabó Magda regényéből készült Abigél című sorozat mind a négy részét műsorra tűzi a Duna december 26. és 29. között, 18:40-től.

Filmpremierek megszakítás nélkül

Decemberben és januárban több új, várva várt magyar film premierje érkezik a Duna képernyőjére. Az Aranybulla mellett december 23-án televízióban először nézhető meg Gárdonyi Géza romantikus művének legújabb filmváltozata, az Ida regénye. Január 9-én debütál a Keleti Ágnes olimpiai bajnokról szóló dokumentumfilm, az Aki legyőzte az időt. Január 22-én a Petőfi 200 emlékév kapcsán készült, A helység kalapácsa című eposzparódiát, január 31-én pedig Béke a nemzetek felett című filmet is elsőként tűzi műsorra a csatorna.

MTVA