V. Csillag Születik Tiszaújfaluban

Kertész Zsuzsanna több éve Budapesten él, de a nyarakat kislányával szülőfalujában, az ungvári járási Tiszaújfaluban tölti, ahol már ötödik éve szervezi meg a gyerekek számára a helyi tehetségkutató vetélkedőt, amelynek az ismert tévéműsor alapján a Csillag Születik nevet adták. A szervezésbe évről évre több szülő és felnőtt kapcsolódik be, már más falvakból is jönnek fellépők, és egyre nagyobb számban kíváncsiak a helybeliek a produkciókra.
Az idei, ötödik Csillag Születiket július 26-án, vasárnap este szervezték meg. Tiszaújfaluban nincs kultúrház, nincs közösségi helyiség, így mint eddig mindig, az egykori vegyes bolt udvarán leterített szőnyegeket nevezték ki színpadnak. A hangosításról és a zenékről ezúttal is Malomka László gondoskodott. Az időjárás ezúttal különösen kegyébe fogadta a szervezőket, minden ideális volt egy nagyszerű estéhez. A főszervező, Kertész Zsuzsanna megnyitó szavai után a tavalyi győztesek mutatták be az egy évvel ezelőtt győzelmet érő produkciójukat: a helyi fiatalokból álló Boy and Girl Dance csapat latin dallamokra táncolt, Iváncsó Zsófia pedig akrobatikus rock and rollal szerezte meg az első helyet. A zsűri tagjainak – Malomka Tatjana zsűrielnök, Klinec Olga (Csap), Szilovics Attila (Budapest), Kovács Marianna (Csap) – tizenkilenc versenyprodukció közül kellett választaniuk. Voltak, akik szavaltak, mások a legkülönbözőbb stílusú dalokat igyekeztek minél jobban előadni, az idén több testvérpár, a Solymos, a Ferkó és a Padenics testvérek is duettel léptek színpadra, de duettet énekelt Bara Krisztián Mátra Viviennel, valamint Ferkó Norbert Hajnal Szandival. Nagy sikert arattak a legkülönbözőbb stílusú táncokat bemutató fellépők is, Ivancsó Zsófia diszkó- és hastáncot, Ladányi Alexa zumbát adott elő, és ezúttal is közönség elé lépett a nagy fiúkból és lányokból álló Boy and Girl Dance, de idén külön táncoltak a fiúk és a lányok, hogy a zsűri eldönthesse, melyik nem képviselői a jobbak.
A versenyt követően, míg a zsűri tanácskozott, a közönséget a fellépők közös produkciókkal szórakoztatták. Majd kihirdették, hogy a kicsik közül Taranenkó Zsófiát látta legjobbnak a zsűri, aki Kállay-Saunders András Running című dalát énekelte. A tízévesnél idősebbek között idén is a Boy and Girl Dance tánckar végzett az első helyen, a fiúk és a lányok teljesítményét egyformán kiválónak értékelték. Különdíjat kaptak a Padenics testvérek, akik az Egy csokor fehér rózsából című orosz dalt adták elő. A díjazottak okleveleket kaptak, de mind a harminc fellépő kapott a szervezőktől ajándékot. Végül a közönség a gyerekekkel együtt ünnepelte a tiszaújfalui Csillag Születik ötödik születésnapját, volt szülinapi torta is és üdítő. Mindenki együtt táncolta a belga táncot, és ezzel elkezdődött a buli.
Kertész Zsuzsannától megtudtuk, hogy a rendezvénynek egyetlen támogatója sincs, az ajándékokat ő teremti elő, a tortára a pénzt a fellépő gyerekek adták össze és a zsűri elnökével ketten sütötték, a szülők közül mindenki önkéntes alapon dolgozik és segít, ez a helyi közösség évente egyszer megrendezett ünnepe.

Badó Zsolt