Vezetői hétvége és közgyűlés a kárpátaljai magyar cserkészeknél

Rendhagyó csapatépítő, alkotó, értékelő és motiváló hétvégét tartott a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség Karácsfalván február 23-25. között, a 18 év feletti cserkészei és vezetői részére. A hétvége programját közgyűléssel zárták. Az alkalom kiemelt célja volt az elmúlt időszak értékelése, illetve a jövő tervezése. A szervezők fontosnak tartották a fiatalok bevonását a vezetői munkába, illetve ezzel párhuzamosan a megfáradt vezetők motiválását.

A résztvevők elsőként a szövetség és a csapatok viszonylatában az erősségek és lehetőségek megállapításával kezdték, majd kikristályosodott, hogy milyen területek várnak fejlesztésre. A nap folyamán nagyrészt munkacsoportokban folyt az érdemi megbeszélés, melyek eredményei a jövőben eredményesebb munkát és erősebb csapatokat hozhatnak létre.

Az ötletbörze során az elkövetkező év céljairól, terveiről értekeztek. Külön munkacsoportok foglalkoztak az őrsvezetőket, a csapatokat, illetve a szövetséget érintő nehézségekkel, azok megoldási lehetőségeivel. A délután során az éves programokról, a gyerekeknek új kihívást adó külön próbákról, illetve a 16 év feletti korosztály bevonásáról beszélgettek.

A tavalyi évben rengeteg tapasztalatot kaptak a kárpátaljai csapatok, hisz egy 250 fős Nagytábort szerveztek és bonyolítottak le, melynek kiértékelése szintén ezen a hétvégén történt meg. Fontosnak tartották rögzíteni a tábor pozitív és negatív tapasztalatait, emellett a vezetőknek lehetősége nyílt maguk és egymás munkájának értékelésére.
A munka mellett a kikapcsolódás és a szórakozás is helyet kapott a tréningen. Csapatépítő játékokkal, úszással és szaunázással, dalpárbajjal és kötetlen beszélgetésekkel pihenték ki magukat a kárpátaljai cserkészvezetők.

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség éves, rendes közgyűlése vasárnap vette kezdetét a délelőtti mise/istentisztelet után. A megnyitót követően az elnöki (Popovics Pál), ügyvezető elnöki (Jakab Annamária), vezetőtiszti (Ilosvay Attila) és csapatparancsnoki beszámolók hangzottak el, majd a pénzügyi, ellenőrző- és fegyelmi bizottsági értékelés következett. A Közgyűlésen Tanczár Gergely, a 25. Nagytábor parancsnoka megtartotta szakmai és pénzügyi beszámolóját. Techet Gábor, a Petőfi Program ösztöndíjasa is bemutatkozott, majd vázolta az elmúlt hónapok tevékenységét, tapasztalatait, melynek legnagyobb számadata az a 8 ezer kilométer, melyet a kárpátaljai csapatok között ingázva tett meg az elmúlt hónapokban. Összességében elmondható, hogy ösztöndíjasunk emberi erőforrása, lelkesedése és szakmai ismeretei nagyban hozzájárulnak a vezetőhiánnyal küzdő csapatok fellendítéséhez.

Végül az elkövetkező év aktuális pályázati és képzési lehetőségeit ismerhették meg a résztvevők. Rengeteg táborozási és képzési alkalom áll a kárpátaljai cserkészek előtt: eljuthatnak Amerikába, magyarországi hagyományőrző táborba, határtalanul táborba, közép-európai cserkésztalálkozóra, illetve őrsvezetői, segédtiszti, tiszti képesítést szerezhetnek.

Fontos eredménynek tekinthető a megvalósult munkahétvége, hiszen 14 éve nem volt ilyen értékelő, stratégiaalkotó összejövetel a kárpátaljai cserkészeknél. Konklúzióként elmondható, hogy az eredményesség kulcsa a vezető motiváltsága, mellyel az őrsvezetőket és a tagokat lelkesíti, illetve az utánpótlás nevelés és a fiatalabb generációk bevonása a csapatok vezetésébe. Az alkalom eredményeiből készül egy összefoglaló, valamint egy csapatparancsnokok és őrsvezetők munkáját segítő szakmai anyag is a cserkészfoglalkozások levezetéséhez.

Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség