100 éve aktuális kötet Beregszász nyelvéről
A szerző a bevezetőben röviden leírja a város történetét, lakosságának összetételét, általánosságban jellemzi a helyiek nyelvhasználatát. A Trianon előtt egy évtizeddel megjelent kötet a beregszászi polgárról azt írja: „Büszke önérzettel tekint Rákóczi tépett zászlójára, mikor meglátja Esze Tamás kuruc utódjának kezében a szent ereklyét. Nem hatott nyelvére az orosz nyelv, mással pedig nem érintkezik állandóan. (…) Büszkesége, nyakas magyarsága megköveteli, hogy akivel beszél, tudjon az ő nyelvén”. Ez a néhány sor is érzékelteti, milyen nyelvi következményekkel járt a beregszásziak nyelvhasználatára a kisebbségben eltöltött 90 év.
A bevezetőt követően Törös Béla a beregszászi nyelvjárás hangrendszerét, alaktani sajátosságait és mondattanát írja le röviden és nagy igényességgel, megállapításait sok-sok példával illusztrálva.
A könyvecskének már ez a része is pótolhatatlan forrásanyag a kárpátaljai magyar nyelvjárások, a korabeli nyelvállapot tanulmányozásához.
A kiadvány további része azonban nem csupán nyelvészeti, nyelvjárástani, hanem néprajzi, helytörténeti szempontból is értékes adalékokkal szolgál a mai kutatók, érdeklődők számára. Megtalálhatjuk például a kötetben a 100 évvel ezelőtti Beregszász dűlő- és utcaneveit, az egykori városi polgárok családneveit és ragadványneveit, de aki arra kíváncsi, hogyan nevezték dédapáink kutyájukat, tehenüket, ökrüket, erre is választ kaphat a kötetből. Mint ahogyan azt is megtalálhatjuk a munkában, hogy milyen szakkifejezésekkel illették akkoriban a szekér- és ekerészeket, vagy hogy milyen szerkezeti eltérések voltak a lúszeker és az ökörszeker között: „különbség a kettő között a rúdban van – írja a szerző –, meg azután az ökörszekeren nincs meg a 2 hámfa”.
De összegyűjtötte Törös Béla a korabeli csizmadiák, cipészek, bodnárok, szíjgyártók mesterszavait is. Vajon tudják-e például a mai beregszásziak, melyik szakma kifejezéskészletéhez tartoznak ezek a szavak: ampasz, bajszangli, fafütyülőü? Ha nem, akkor eláruljuk, hogy a mai suszterek évszázaddal korábbi elődei nevezték így a sarokfényesítőt, a harapófogót és a cipőtalpat simító szerszámot. Megtalálhatók továbbá a könyvecskében több korabeli gyermekjáték (például a diózás és a kuglizás) leírása és a hozzájuk kapcsolódó mondókák is.
Öt oldalon át sorolja Törös Béla a korabeli Beregszász lakosai által használt szólásokat, szóláshasonlatokat és közmondásokat. Közöttük vannak épp úgy vannak ma is általánosan ismertek (pl. „Nemakarásnak nyögiés a viége.”), mint mára feledésbe merültek (pl. „Halgat, mint a tetü a várba.”). Legalább ilyen érdekes a száz esztendővel ezelőtti köszönésformákat, áldásokat és káromkodásokat, szitkozódásokat bemutató rész. Azt is érdekes volna megvizsgálni, hogy az évszázados babonák, hiedelmek közül hányat ismernek ma Beregszász lakói. Hisznek-e még például abban, hogy „Ha a puja estiére tűzze jáccik, éjjel az ágyba vizel”, vagy egyetértenek-e azzal, hogy „Ha a macska mozsdik, ha csörög a szarka, biztos vendég jön, meg akkor is, ha megüttyük a könyökünköt, oszt elzsibbad”.
De találunk a kötetben találós kérdéseket („Mejjik ás fáj? – Hát a szúrás.”), históriákat, adomákat, vásári párbeszédeket, csúfolódó gyermekverseket („Gyúrka, kell-e véres húrka?”) és mondókákat („Én vagyok én, te vagy te, ki a számár: én vagy te?”), népdalokat is.
A kötetet végül a 100 esztendővel ezelőtt élt beregszásziak által használt tájszavak gyűjteménye zárja. A 12 oldal terjedelmű felsorolásból megtudhatjuk például, hogy dédanyáink cirkli-nek nevezték a körzőt, eggyhasi-nak az ikreket, s ha valakire azt mondták, hadnál, azt jelentette, fecseg, bolondokat beszél. Ám az is kiderül, hogy már akkor is pujá-nak mondták a gyermeket, budi-nak az árnyékszéket, zabi-nak a házasságon kívül született gyermeket, csuszó-nak a siklót vagy kígyót.
A könyv példányai ma már sajnos nehezen hozzáférhetőek. Éppen ezért a kárpátaljai magyar nyelvjárások mai kutatói, a Rákóczi Főiskola által Hiába repülsz te akárhová. Segédkönyv a kárpátaljai magyar nyelvjárások tanulmányozásához címmel kiadott kötet szerkesztői – szem előtt tartva kollégájuk 100 évvel ezelőtti intését, aki így zárja könyve bevezetőjét: „Vajha ezen (…) munkám buzdításul szolgálna másoknak is” – újraközlik Törös Béla munkájának egy részletét.
Törös Béla A beregszászi nyelvjárás című könyve száz éve jelent meg, de máig haszonnal forgathatja mindenki, aki érdeklődik az itt élő emberek múltja, nyelvhasználata, kultúrája, dédanyáink és dédapáink élete iránt.
HAI