220 éve született Jedlik Ányos

Szerző: | 2021.01.11., 18:11 | Tudomány

Fotó: Nemzeti Fotótár/Reprodukció

Pontosan 220 éve született Jedlik Ányos magyar természettudós. Hozzá fűződik többek között az első villanymotor megalkotása, az öngerjesztés elve, a dinamóelv első leírása, a szódavíz magyarországi gyártása és a feszültségsokszorozás felismerése. Szerzeti „szerénységben” élt: a bencés rend diákja majd oktatója „csendes, magába zárkózó” ember volt.

Vörösmarty kortársa volt a 19. század zseniális magyar fizikusa, mérnöke és feltalálója, aki Jedlik István néven a Szózat költőjével azonos esztendőben, 1800-ban ezen a napon, január 11-én született a Komárom vármegyei Szémőn. A település magyar neve idővel kicsit megváltozott, ma: Szímő (Zemné) Szlovákiában.

Szülei Jedlik Ferenc és Szabó Rozália földművesek voltak. Jedliket tízéves korában Nagyszombatba küldték, a bencések gimnáziumába. A negyedik osztályt azonban már Pozsonyban végezte, szintén a bencéseknél, mert apja oda vitte át, hogy németül is megtanuljon. Így három nyelvet is ismert a fiatal Jedlik, mivel szlovákul is tudott.

Pozsonyból Pannonhalmára ment, a bencés rendbe való felvételét kérte. Példáját követte másod-unokatestvére és egyben osztálytársa, Czuczor István is. A két jól tanuló, tehetséges fiút szívesen fogadták a Szent Márton-hegyen, így 1817. október 25-én beléptek a Szent Benedek-rendbe. Ekkor kapta Jedlik az Anianus magyarosan az Ányos, Czuczor pedig a Gregorius (Gergely) nevet.

Jedlik a rend győri filozófiai tanfolyamán folytatta tanulmányait. Ez a kétéves tanfolyam az akkori akadémiák bölcseleti fakultásának felelt meg. Pesten szerzett 1822-ben doktori címet, matematikákból, fizikából, filozófiából és történelemből szigorlatozott. 1825-ben szentelték pappá. A rend döntése értelmében 1825-től a győri gimnáziumban tanított.

Eközben folyamatosan bővítette szertárát, igen gyakran maga készített ehhez eszközöket, első találmányait is ekkor alkotta. 1831-től a Pozsonyi Királyi Akadémián tanított, miközben nyaranta tanulmányi utakat tett Ausztriába. Később megpályázta az egyetemi tanári állást, és 1840-től már a pesti királyi tudományegyetem bölcsészeti karának fizikai tanszékvezetője. Munkásságát befolyásolták Ampère és Faraday kutatásai is, hatásukra tevékenységének középpontjába a villamosságot állította.

1844-ben hirdették ki a törvényt, amely szerint a közoktatás nyelve a magyar lett. Ezután az egyetemen 1845-től megkezdődött a magyar nyelvű oktatás. Nagy nehézséget okozott azonban az egységes magyar műszavak hiánya. Kazinczy Ferenc és Czuczor Gergely unszolására elkezdte megalkotni a magyar műszaki és természettudományos nyelvhez szükséges szakszavakat. Jedlik, akit az 1846–47-es tanévtől kezdve három évre dékánná választottak az egyetem bölcsészkarán, és 1846-ban magyarul szólt az évnyitóra összesereglett hallgatósághoz.

Buzdító szavakkal fordult a hallgatósághoz 1848 márciusában, de a józanságra intő beszéd ellentétes hatást váltott ki az ifjúságból. Az 1848–49-es tanévben már nem tarthatott előadást az egyetemen, még a szertár kulcsát is elvették tőle. A tanításban beállt kényszerszünetet Jedlik két dologra használta. Hazafias érzéseinek sugallatára beállt nemzetőrnek. Őrséget állt, árkot ásott, ott segített, ahol szükség volt rá. Amikor Pest lövetése megkezdődött, a szertárat nehéz munkával biztonságos helyre mentette.

A szabadságharc után nehéz idők következtek, nehezen találta helyét. Bár újra taníthatott, de csak német nyelven. 1863–64-ben már elismert tudós, az egyetem rektora volt. 1878-ban egyetemi professzori helyét az akkor 30 éves Eötvös Loránd vette át. A győri rendházba vonult nyugalomba, ahol szellemi frissességét megőrizve folytatta a munkáját, amennyire egészsége és a szűk hely engedte. 1895-ben, hosszú és sikeres élet után hunyt el, majdnem 96 évesen. Halála után első nyughelye a régi, úgynevezett Belvárosi temető bencés kriptája volt. A búcsúbeszédet Eötvös Loránd mondta.

„A politikai gyűlésektől visszatartotta egyrészt csendes, magába zárkózó természete, másrészt az a tény, hogy szűkebb világában több alkalommal tapasztalhatta egyik-másik ünnepelt alvezérnek színváltozását” – így emlékezett Jedlik Ányosra Ferenczy Viktor fizikatanár, bencés szerzetes.

A nyelvújító

Jedlik is részt vett a munkában, melynek célja az volt, hogy – különösen a középiskolai oktatás számára – megállapítsák a magyar tudományos műnyelvet, melyhez – Kazinczy Ferenc és Czuczor Gergely unszolására – elkezdte megalkotni a magyar műszaki és természettudományos nyelvhez szükséges szakszavakat. Az 1858-ban megjelent német–magyar tudományos műszótárban (főszerkesztő: Toldy Ferenc, szerkesztők: Jedlik Ányos és Szvorényi József), ő írta a fizikai, kémiai és mechanikai részt. Példaképpen felemlíthető néhány ma is használatos szó, amit ő kezdeményezett: dugattyú, haladvány, merőleges, tehetetlenségi nyomaték, eredő erő, osztógép, dörzsvillany(/m)osság, fénytöréstan, hangszekrény, hullámhossz, hullámvölgy, kiloliter, kilométer, léggömb, légnyomás, műanyag, szögsebesség stb.

A sokoldalú feltaláló

Már fiatal korában foglalkozott kémiával, elektrokémiával (galvánelemekkel), később az elektromossággal kapcsolatban volt sok alkotása, és kiemelkedőek voltak az optikai kísérletei. Munkásságából két korszakalkotó felfedezése emelkedik ki: az elektromotor és az öngerjesztésű dinamó.

Jedlik villámdelejes forgonya, amely két új elemet vitt az elektromotor több feltaláló által is kutaott is tökéletesített szerkezetbe: az egyik az acélmágnes helyére kerülő elektromágnes, a másik pedig a higanyvályús kommutátor volt.

A dinamóelv

Jedlik másik – következményeiben korszakalkotó jellegű – szellemi terméke az úgynevezett dinamó-villamos elv felfedezése volt. A dinamó elvét már 1856-ban lefektette, és 1859-ben működött az egyik első egysarki villanyindító, ami a dinamó elvét hasznosította. Jedlik elektrotechnikai munkásságából általában, de helytelenül a dinamó feltalálása él a köztudatban. Pontatlanul azért, mert nem magát a dinamót, mint villamos gépet találta fel, hanem az öngerjesztés elvét ismerte fel, és ennek alapján – bizonyíthatóan a világon elsőként – leírta a dinamó elvét.

Csöves villámfeszítő

Jedlik az 1860–1870-es években fordult a nagyfeszültségű jelenségek irányába. Problémát jelentett a nagyfeszültség megbízható, reprodukálható előállítása. Már rendelkezésre álltak a dinamó elektromos elven működő villamos gépek, amelyek alkalmasak voltak üzemszerűen villamos energiát termelni. Négy oszlopban 50-50 csövet használt kondenzátortelepként. Ezzel a berendezéssel 60-90 centiméter hosszúságú kisüléseket sikerült előállítania levegőben. Az 1873-as bécsi világkiállítás meghozta a sikert. A Siemens elnökletével vezetett nemzetközi bizottság legnagyobb elismerését, a Haladásért érdemrendet nyerte el. Alapelvét az atomtechnikai kutatások kezdetén használták fel.

Galvánelemek és villanyvilágítás

Az 1840-es évektől kezdve – az ívlámpás világítás nagy áramigénye miatt – kezdett Jedlik az elemek tökéletesítésével foglalkozni. A kor legjobb telepeit, a Bunsen-elemeket vizsgálva jött rá arra, hogy a belső ellenállás csökkentésével érheti el célját. Az addig használatos egysavas merítőelemek helyett kétfolyadékos battériákat készített, amikben a kétféle savat előbb agyagdiafragma, majd később impregnált papír választotta ketté. Telepei ismertek és keresettek voltak, Párizsba, sőt Konstantinápolyba is szállítottak belőlük. Az elemeket és az ívlámpás világítást 1856-ban Pannonhalmán is bemutatta.

A „savanyúvízi készület”, avagy a szódavíz

1826-ban, hogy rendtársait meglepje, szerkesztette meg „apparatus acidularis” nevű berendezését, amellyel mesterséges szénsavas víz volt előállítható. Az apparátust magyarul „savanyúvízi készület”-nek nevezte. Később tervei alapján épült fel az első szikvízüzem. Sajnos ez hamar csődbe ment, így a nagy találmány akkor még kiaknázatlan maradt.

Forrás: hirado.hu

Pin It on Pinterest

Share This