365 éve született Edmond Halley

Szerző: | 2021.11.08., 13:00 | Tudomány

A 17–18. században élt tudós életműve még a csillagokon – és az általa elnevezett üstökösön – is túlmutat, kiemelkedő tudományszervezőként saját vagyonából jelentette meg Newton – és a tudomány – egyik alapművét, a Principiát, tudományos expedíciót vezetett az Atlanti-óceán déli vizeire, és segítette a hajózás mestereit a tájékozódásban. 365 éve, 1656. november 8-án született Edmond Halley, aki nagyban hozzájárult a világról alkotott képünk megváltoztatásához.

1656. november 8-án született a London közelében található Haggerstonban, és tehetségével már fiatalon kitűnt, az oxfordi Queen’s College-ban töltött évek után 19 évesen már könyvet publikált Kepler törvényeiről.

John Flamsteed bíztatására vetette bele magát a csillagászat rejtelmeibe: felkérésére elvállalta a déli félgömb vizsgálatát, míg mestere az északit tanulmányozta. II. Károly ajánlólevelével fordult a Brit Kelet-indiai Társasághoz, majd támogatásukkal Napóleon haláltusájának színhelyére, Szent Ilona szigetére, a birodalom akkor elérhető legdélebben fekvő pontjára hajózott.

A meteorológiai viszontagságok ellenére 350 csillag koordinátáját jegyezte fel, megfigyelte a Merkúr Nap előtti átvonulását, és azt is megállapította, hogy mely csillagok halványultak el az ókori megfigyelések óta. A sikerek hírnévvel és tudományos fokozattal jártak, 1678-ban – alig 22 évesen – a Royal Society tagjává választották, és Oxfordban tudományos fokozatot is szerzett.

A matematika forradalmi zsenijével, Isaac Newtonnal is szoros barátságot ápolt. Elsőként a bolygók keringésével kapcsolatos dilemmái miatt kereste fel két kutatótársával, és segítségével megfejtették, hogy milyen fizikai törvények befolyásolják az égitestek ellipszis pályán történő mozgását – ezzel lényegében lefektették a gravitációs törvények alapjait.

Ugyan Newton már korábban felvázolta eredményeit, dokumentumait elvesztette, ennek ellenére Halley bíztatására folytatta számításait. Az elsőbbségi viták elsimítása után az eredményeket a Halley által szerkesztett, Newton felfedezéseit összegző Philosophiae Naturalis Principia Mathematica (A természetfilozófia matematikai alapelvei) című kötetben publikálták, amelyet napjainkban is a tudományos forradalom alapműveként tartanak számon.

A világsiker felé Halley – aki apai öröksége révén jelentős vagyonra tett szert – erőfeszítésein és anyagi támogatásán keresztül vezetett az út: a Royal Society szorult helyzete miatt magára vállalta a kiadás költségeit. Tudományszervező képessége talán még eredményeit is felülmúlta, nem véletlen, hogy a fejlődés elixírjét nyugaton kereső, Angliába látogató I. (Nagy) Péter orosz cár is felkereste a korabeli szájhagyomány szerint – a legújabb történeti kutatások azonban már megkérdőjelezik a találkozás hitelességét.

1698 és 1700 között a mágneses elhajlás ingadozásaira keresett magyarázatot az Atlanti-óceán déli vizein a Paramore Pink – egykor hadihajó – parancsnokaként, ezzel ő vált az első, kizárólagosan tudományos célú tengeri expedíció vezetőjévé.

1701-ben már szaktérképet közölt, amely a földrajzi hosszúságok és szélességek megállapításával hosszú ideig nélkülözhetetlenné vált a tengeri tájékozódásban, noha számításai nem lehettek egészen pontosak, az elhajlás mértéke ugyanis évenként változott. 1704-ben a geometria professzorává nevezték ki Oxfordban, ezután az üstökösök tanulmányozásának szentelhette életét.

Kíváncsiságát az keltette fel, hogy az üstökösök – szemben a nagyobb égitestekkel, például a bolygókkal – látszólag nem engedelmeskedtek Newton gravitációs törvényének. Összegző művében az elmúlt évszázadok üstököseit vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy bizonyos kométák pályája olyannyira megegyező, hogy nem több, hanem bizonyos esetekben ugyanazon égitest visszatérésével magyarázható az ismétlődés.

A róla elnevezett Halley-üstökös esetében azt is megállapította, hogy a „jelenés” 76 éves ciklusokban esedékes (1456, 1531, 1607, 1682), és a következő visszatérés – amelyet ő már nem érhetett meg – 1758-ban várható. Ezzel azt is bizonyította – a korábbi tévhittel ellentétben –, hogy az üstökösök nem a földi légkör fényjelenségei. Halley „fénycsóvája” legutóbb 1986-ban volt látható – ekkor több űrszonda, a „Halley-armada” is felfedezésére indult, az egyikük 600 kilométeres távolságból készített felvételeket –, következő felbukkanására a tudósok 2061-ben számítanak. 

A rossz hírű égi vándor történelemformáló szerepét már Attila hun király bukása kapcsán felidézték a legendák, de az elemi félelem művészi értékű megörökítésére évszázadokkal később – a bayeux-i kárpiton – került sor. Az angolszászok sorsát a kométa megjelenése pecsételte meg, amely a normann inváziót és az 1066-os hastingsi csata végkifejletét is „megjósolta”. Bizarr történelmi véletlen, hogy az ünnepelt író – álnevén Mark Twain – 1835-ös születésekor a Halley-üstökössel „érkezett”, majd – saját jóslatát beteljesítve – azzal is távozott a túlvilágra 1910-ben.

Távoli csillagok – például a Szíriusz – megfigyeléséből Halley azt is megállapította, hogy az ókori feljegyzésekhez képest az égitestek helyzete megváltozott: ez a jelenség a csillagok sajátmozgásaként került a tudományos szótárba. Az univerzumon túl olyan – látszólag szakterületétől távol eső – kérdések is foglalkoztatták, mint a halálozási adatok és az életkor közti összefüggés: Wrocław (Boroszló) város adatainak összegzésével a biztosítási rendszerek, különösen az életbiztosítások matematika hátterét is kidolgozta.

1720-ban egykori mentora, Flamsteed halálával munkásságának elismeréseképpen királyi csillagásznak nevezték ki Greenwichben. Az optikai lencsékkel és a hangsebességgel is foglalkozó kiemelkedő természettudós indokolatlanul szorult háttérbe a nálánál is fényesebben ragyogó „csillagok” mögött. Hosszú és eredményes élete 1742. január 14-én ért véget, nevét nem csak üstököse viseli: Hold- és Mars kráter, kutatóállomás az Antarktiszon és matematikai algoritmus egyaránt őrzi emlékét.

Forrás: Múlt-kor.hu

Pin It on Pinterest

Share This