79 éve kezdődött a sztálingrádi ütközet második szakasza

Szerző: | 2021.11.19., 18:32 | Tudomány

Kép forrása Wikipédia/ RIA Novosti archive

1942. november 19-én kezdődött a második világháború európai hadszínterén fordulatot hozó sztálingrádi ütközet második szakasza, amelyben a szovjet Vörös Hadsereg ellentámadása bekerítette és megsemmisítette a német 6. hadsereget. Az újkori történelem legvéresebb és leghosszabb ütközete totális német vereséggel zárult, a keleti frontra vezényelt német haderő egynegyede vérzett el Sztálingrádnál.

A hitleri Harmadik Birodalom 1941. június 22-én hadüzenet nélkül támadta meg a Szovjetuniót, az előretörő náci csapatokat csak az év telén, Moszkva alatt sikerült a Vörös Hadseregnek megállítania. Hitler 1942-ben újabb offenzívát indított, ebben – mivel az európai második front megnyitása késett – a nyugatról érkező, harcedzett német erők is részt vettek.

A déli fronton nagy erőkkel kezdődött hadművelet végső célja a kaukázusi olajmezők megszerzése, a további harcokhoz szükséges üzemanyag biztosítása volt, ehhez a kulcsot a Volga menti iparváros, Sztálingrád elfoglalása jelentette.

A német támadás 1942 júniusának végén indult, s kezdetben szinte akadálytalanul folyt. Hiába üzent hadat a szovjet vezetés a dezertőröknek és pánikkeltőknek, állítottak fel büntetőszázadokat és büntetőtáborokat, a Friedrich Paulus tábornok vezette német 6. hadsereg és a 4. páncélos hadsereg augusztus végére megközelítette Sztálingrádot: ekkor már mindkét oldalon egymillió ember állt szemben.

A németek a szovjet védelmi gyűrűt áttörve szeptemberben a várostól északra kijutottak a Volgához, de a túlsó parton nem sikerült hídfőállást kiépíteniük. A harc immár szimbolikussá vált: Hitler azt mondta: „egész hadjáratom értelmét veszti, ha lemondok Sztálingrádról”.

A szovjeteknek morális okokból is létkérdéssé vált a legfőbb vezetőjükről elnevezett város védelme, Sztálin kiadta az „egy lépést sem hátra” parancsot. Az erőddé átalakított városban kíméletlen, brutális harc folyt házról házra, utcáról utcára, amelyben a németek nem sok hasznát vették tankjaiknak.

A város nagyobb részét így is elfoglalták, de a védők szinte emberfeletti elszántsággal küzdöttek, noha volt olyan nap, hogy tízezernél is több embert vesztettek. A kimerült németek a tél közeledtével, novemberre védekezni kényszerültek, ráadásul Paulus helyzetét a szárnyain harcoló olasz, magyar és román csapatok gyenge felszereltsége is nehezítette. A szovjet hadvezetés eközben minden nélkülözhető erőt Sztálingrád mögött vont össze és elkészítette az ellentámadás tervét.

1942. november 19-én reggel, mínusz 25 fokos fagyban a 28 kilométer hosszú fő áttörési szakaszon 3500 szovjet löveg és aknavető zúdított össztüzet az ellenséges állásokra, majd megindult a támadás, amely néhány óra alatt elsöpörte a várost északról és délről biztosító román erőket. Öt nap múlva bezárult a harapófogó a 22 hadosztályt, 330 ezer katonát magában foglaló német központi csoportosítás körül.

Paulus kétségbeesve küldte a sürgönyöket Berlinbe, de Hitlertől csak azt a választ kapta, hogy foglaljon el körkörös védelmet és várja meg a „kívülről jövő felszabadító támadást”. Addig is légihídon kísérelték meg a katlanba szorult 6. hadsereg ellátását, de a légi fölény hiányában ez lehetetlen feladatnak bizonyult. A németek december 12-én sikertelenül kísérelték meg a kitörést, a felmentő hadművelet is kudarccal zárult. Az éhező, betegségek és fagy tizedelte németeknek a Führer megtiltotta a kitörést és a kapitulációt is.

1943 januárjának kezdetén a szovjetek megkezdték a körülzárt német csapatok felmorzsolását, így újrakezdődtek az utcai harcok, csak fordított szereposztásban: a németek szorultak egyre kisebb területre vissza. Hitler január végén marsallá léptette elő Paulust, abban reménykedve, hogy mivel addig német marsall még nem adta meg magát, Paulus is a hősi halált választja.

Csalódnia kellett: a parancsok érzéketlenségén felháborodott, a további harcot értelmetlennek találó, fázó és éhező katonái életét menteni akaró Paulus január 31-én megadta magát. Február 2-án valamennyi német katona letette a fegyvert, a foglyok között 22 tábornok volt.

A kétszáz napig tartó ütközetben a német és a velük küzdő erők 800 ezer embert vesztettek halottakban, sebesültekben, foglyokban és eltűntekben, anyagi veszteségük 3000 repülőgép, közel 2000 harckocsi és rohamlöveg, több mint 10 ezer tüzérségi eszköz volt.

A fogságba esett 91 ezer német katonából csak hatezer jutott haza évekkel a háború befejezése után. A sztálingrádi ütközettel a szovjet hadsereg iszonyatos veszteségek árán – az emberáldozat akkora volt, hogy a számot nyilvánosságra sem hozták – a keleti fronton átvette a hadászati kezdeményezést, és azt a háború végéig megőrizte.

Forrás: mult-kor.hu

Pin It on Pinterest

Share This