A fű a jövő bioüzemanyaga?

A fű lehet a jövő megoldása a növekvő üzemanyag iránti igényünkre? A kutatók ennek a megoldásán dolgoznak, melybe számos egyetem is bekapcsolódott.


A tudósok folyamatosan kutatják a módját, hogyan és miből lehet hatékonyan előállítani bio üzemanyagot. Az algák, baktériumok és szerves hulladékok után most a fű került nagyító alá egy új európai kutatási projekt keretein belül, melynek célja, hogy felfedezzék annak a módját, hogyan lehet a növényt sikeresen felhasználni a céljukhoz.

A projekt fő célja, hogy képesek legyenek olyan területeket is hatékonyan kihasználni, amely élelmiszer előállítására alapvetően nem volna alkalmas, emellett pedig környezetvédelmi célokat is meg tudnának valósítani.

Ehhez azonban először azt kell kitalálni, hogy melyik fűfajta a legalkalmasabb mindezekre. Ennek vizsgálata és feltárása is része annak a kutatásnak, mely nagynevű egyetemek és más kutató szervezetek között zajlik, az Európai Unió közreműködésével.

Az eredmény igen pozitív végkifejlettel járhat, amennyiben ugyanis a jelenleg futó projekt sikerrel zárul, az radikálisan megnövelné a rendelkezésre álló tiszta üzemanyagforrást, mellyel annak ára is jelentősen csökkenne.
Forrás: tisztajovo.hu