A Hold a felelős a Titanic katasztrófájáért?

Száz éven úgy tartották, hogy a luxusgőzös útjába került hatalmas jéghegy okozta a Titanic katasztrófáját, a Texasi Állami Egyetem kutatói szerint viszont elsősorban a Hold okolható az ezerötszáz életet követelő tragédiáért.

A kutatásról a Sky and Telescope folyóiratban jelent meg tanulmány.

A Texasi Állami Egyetem kutatói arra mutatnak rá, hogy a tragédia előzményei három hónappal korábban, 1912 januárjára vezethetők vissza, amikor a Hold közelebb került a Földhöz, mint az azt megelőző 1400 év során bármikor. Ráadásul a rekordközelség előtti napon a Föld éves körútja során került a legkisebb távolságra a Naptól.

Mint a tudósok rámutatnak, a rekordközelség rendkívüli mértékben fokozta a közeli égitestek egymásra gyakorolt tömegvonzása által kiváltott árapályjelenséget. Ebben a jelenségben a Hold játssza a legnagyobb szerepet, de a Nap is hasonló hatással van a bolygónkra, és a Nap-Hold együttállásai generálják a legszélsőségesebb árapály jelenségeket.

A januári csillagászati események miatt bekövetkezett szélsőséges árapályjelenség Kanada partjainál hatalmas jéghegyeket szakított le, amelyek a tengeri áramlatokkal délre vándoroltak. Csaknem három hónappal később elérték a transzatlanti hajózási útvonalakat és a Titanic teljes sebességgel belerohant az egyik jéghegybe.

„A jéghegy süllyesztette el a Titanicot, a Hold közelsége azonban megmagyarázhatja, hogy miért került szokatlanul sok jéghegy a hajó útjába” – hangsúlyozta a kutatásokat irányító Donald Olson, a Texasi Állami Egyetem professzora, hozzátéve: nem tudhatjuk, hogy pontosan honnan szakadt le 1912 januárjában a Titanicot elsüllyesztő jéghegy. Ezt senki sem képes megállapítani, azonban kutatócsoportunk tudományosan megalapozott forgatókönyvet kínál.

Forrás: ma.hu