A T. rexé lehetett a legerősebb harapás a szárazföldön

Kutatók szerint a Tyrannosaurus rex rendelkezett a legerősebb harapással a szárazföldön valaha élt össze állat közül.

A prehisztorikus ragadozó harapását érintő korábbi becslések mérsékeltebb értéket sugalltak, mely a modern ragadozókéval – például az aligátorokéval – egyenértékű. Az új mérés egy T. rex koponya lézeres pásztázásán alapszik és azt mutatja, hogy az állat harapási ereje közel hat tonnás volt egyetlen fogon, azaz egy elefánt súlyával vetekedett. Az eredményekről a Biology Letters folyóirat számolt be.

Dr. Karl Bates, a Liverpooli Egyetem biomechanikai laboratóriumának szakembere vezette az új vizsgálatot. Ő és kollégája, Peter Falkingham, a Manchesteri Egyetem kutatója, a manchesteri múzeumban őrzött T. rex csontváz életnagyságú másolatát alkalmazta a tanulmány modelljeként.

„Bedigitalizáltuk a koponyát egy lézeres szkennerrel, így háromdimenziós modell állt rendelkezésre a számítógépen” – mondja Bates. „Aztán fel tudtuk térképezni a koponyán lévő izmokat.”

Ezt követően reprodukálni lehetett a harapás teljes erejét úgy, hogy aktiválták az izmokat, így azok teljesen összehúzódtak és a digitális száj összecsapódott. „A szimulált izmok úgy zárták össze az állkapcsot, mint az életben tennék, így lemérhettük az erejét, amikor a fogak egymáshoz csapódtak” – mondja Bates.

Kiderült, hogy a maximális erő egyetlen hátsó fognál 35 ezer – 57 ezer Newton közötti tartományban volt. „Ez megegyezik azzal, mintha egy közepes méretű elefánt ülne rajtunk.” A kutatók úgy vélik, hogy az új számok jobban illeszkednek a T. rex testfelépítéséhez és -méretéhez. A dinoszauruszról úgy hiszik, több mint hat tonnát nyomott.

A korábbi vizsgálatok becslései szerint a T. rex harapási ereje 8 ezer – 13 ezer Newton között mozgott. A jelenlegi érték négyszer nagyobb ennél, és tízszer erősebb, mint egy modern aligátor harapási ereje. Összehasonlításképpen az ember csak 70-100 kilogramm erőt fejt ki egyetlen fogon harapás során.

Azt is felfedezték, növekedése során hogyan változott az állat harapási ereje. Ezek alapján a fiatal T. rex relatíve gyengébb harapással rendelkezett, mint a kifejlett egyed, még akkor is, ha a méretkülönbségeket és az izomnagyságot érintő bizonytalanságokat figyelembe vették. Ez azt jelzi, hogy a faj táplálkozási viselkedése a növekedés folyamán változott.

Bár a T. rexé lehetett a legerősebb harapás a szárazföldön, még mindig elhalványul a prehisztorikus megalodon cápák ereje mellett. Ezen halak 16 méteresre is megnőhettek, súlyuk harmincszor haladhatta meg a legnagyobb nagy fehér cápáét. A korábbi kutatások szerint az óriás tengeri ragadozók – melyek mintegy 16 millió éve jelentek meg először – a T. rexnél háromszor nagyobb erővel tudtak harapni.

Forrás: BBC/NationalGeographic/AFP/Hirado.hu