A Temze a világ egyik leginkább műanyaggal szennyezett folyója

A világ egyik műanyaggal leginkább szennyezett folyója lehet a Temze brit kutatók szerint, a folyó egyes szakaszain másodpercenként 94 ezer darab mikroműanyag is áthaladhat. Az Egyesült Királyság egyik legfontosabb víziútja ilyen szempontból szennyezettebb, mint a Rajna vagy a Duna – olvasható a BBC honlapján.

A Temze állapotát vizsgálva parányi plasztikdarabokat találtak rákokban, a part mentén pedig nagy mennyiségben halmozódik fel a vécébe dobott nedves törlőkendő, amely helyenként kendőzátonyokat képez – hívták fel a figyelmet a Londoni Egyetem, a londoni Természettudományi Múzeum és a Zoológiai Társaság kutatói, akik a világ több pontján végeztek vízminőség-vizsgálatot.

A kutatás eredménye szerint a Temze vizében több a műanyag, mint a Rajnában, a Dunában, az olaszországi Póban vagy az amerikai Chicago folyóban. Csak a kínai Jangce szennyezettebb plasztikkal, mint London folyója.

A kutatócsoport szerint nem világos, hogy miért ilyen magas a műanyagsűrűség a Temzében, mindazonáltal szerintük az emberek sokat tehetnének a folyó tisztaságáért műanyaghasználati szokásaik megváltoztatásával.

A mikroplasztik nagy többsége valószínűleg nagyobb műanyagtárgyak, főleg ételcsomagolások széttöredezéséből származik, de növelik a szennyezettséget a kozmetikai szerekből származó mikrogyöngyök és a műanyagot tartalmazó tisztítószerek is. A kutatók szerint felül kellene vizsgálni azokat a szabályokat is, amelyek lehetővé teszik egyes nedves törlőkendők lefolyóba dobhatónak minősítését is.

A Természettudományi Múzeum laboratóriumában felboncolt folyami rákok testében sokkolóan sok műanyagdarabkát találtak – közölték a kutatók.