Az Északi-tenger lehűlésének jeges titkai

Az Északi-tenger félmillió évvel korábban kezdett el hűlni, mint a világ óceánjai, állítja egy új tanulmány. A pliocén korban, 5,3-2,6 millió évvel ezelőtt melegebb volt a Föld. Nagyjából négymillió évvel ezelőtt kezdtek hűlni az óceánok, a folyamat a ma is ismert hőmérsékletet eredményezte.

A Nature Communicationsben megjelent tanulmány azonban azt állítja, hogy az Északi-tenger félmillió évvel korábban kezdett hűlni. Több különböző egyetem kutatóiból álló csoport mikroszkopikus planktonok fosszíliáit vizsgálta meg, amelyeket különböző tengerekben találtak.

Azt látták, hogy 4,5 millió évvel ezelőtt teljesen megváltoztak a planktonok. Valószínűleg egyidőben azzal, hogy hidegebb víz jelent meg a tengerben.

A kutatásokból arra is következtetnek, hogy a Bering szoros nyitott volt ebben az időben, a hidegebb víz pedig a Csendes-óceánból érkezett az Atlanti-óceánba. A hideg víz dél felé áramlott, Grönland keleti részénél egészen az Északi-tengerig.

Manapság az Északi-tenger hőmérséklete keletről nyugatra csökken. Grönland déli része ugyanazon a szélességi körön van, mint Bergen és Oslo, mégis jóval hidegebb ott a hőmérséklet. A skandináv félsziget melletti melegebb vizet egy áramlás hozza, az Észak-Atlanti áramlat egy nyúlványa okozza. Ez a felelős a norvég partok időjárásáért is.

A Pliocén korban az északról betörő hideg áramlat elzárta a melegebb vizeket Grönlandtól, így alakulhatott ki az a jégtakaró, amely a késői Pliocénben jellemzi a szigetet.