Csak néhány évig élnek a képzelt barátok

Egy felmérés szerint az óvodások kétharmadának van képzelt barátja. Ezt régebben a magányosság jelének tartották, ám a pszichológusok ma már pozitív jelenségként, a gyermeki kreativitás különleges formájaként értelmezik. Mire érdemes figyelnie a szülőnek?

Hetek óta előkelő helyen szerepel a nagy-britanniai könyvlistákon Matthew Green (az USA-ban Matthew Dicks néven publikál) amerikai szerző Memoirs of an Imaginary Friend (Egy képzelt barát visszaemlékezései) című, leginkább gyermeklelkű felnőtteknek szóló könyve. Főszereplője, a kilencéves Max különleges gyerek. A felnőttek valószínűleg autistának vagy Asperger-szindrómásnak neveznék, legjobb barátja, Budo azonban így mutatja be: „Max nem hétköznapi kisfiú.” De Budo sem hétköznapi jelenség – ő ugyanis egy képzelt barát. Max találta ki, és már öt éve létezik, ami a képzelt barátok világában különösen hosszú időnek számít.

A történetben a képzelt barát, Budo szemén keresztül ismerjük meg a kisfiút, és azáltal, hogy egy másik gyerek meséli a történetet, az embernek az az érzése, hogy többet tud meg Max világáról, mint ha egy felnőtt mesélne róla. Például arról, milyen megküzdeni azzal, ha valaki nem szereti, hogy megérintik, akkor sem, ha az anyukája teszi ezt. Vagy milyen az, amikor egy ilyen nem hétköznapi kisfiúnak túl sok lehetőség közül kell választania. Témája, látásmódja és hangvétele miatt a könyv erősen emlékeztet Mark Haddon itthon is kiadott, A kutya különös esete az éjszakában című könyvére.

Ami miatt mégis érdemes angolul is belevágni a könyvbe (egyszerű, könnyen érthető angolsággal íródott), az a képzelt barátok világának bemutatása. A más számára nem látható barátokat a gyerekek általában óvodáskor körül teremtik meg, majd ahogy a gondolkodásuk érik, a képzelt barátok fokozatosan háttérbe szorulnak, és egy idő után teljesen el is tűnnek. Budo fél is tőle, hogy Max egyszer felnő, és ő is halványodni kezd, majd egészen áttetszővé válik, és végül már semmi sem fog látszani belőle.

Kell-e a szülőnek aggódnia?

„A képzelt barátok a mágikus gyermekkor termékei, ez durván az óvodáskor elején kezdődik, és nyolcéves korig tarthat. Ez az a korszak, amikor a gyermek már tudatában van annak, mi a valóság és mi a képzelet, de még nem ügyel rá kényesen, hogy amit mond vagy gondol, igaz is legyen” – mondja dr. Vajda Zsuzsanna gyermekpszichológus. „A képzelt baráttal a gyerek ugyanolyan élményeket élhet meg, mint egy igazi baráttal.”

Egy 7 éves gyerekek körében végzett amerikai felmérésben a gyerekek 65 százaléka számolt be arról, hogy volt vagy van képzelt barátjuk. A képzelt barátok azokkal a képességekkel születnek meg, amelyeket kitalálójuk a létrehozásuk pillanatában ismer, így vannak, akiknek egész sok természetfölötti képességük van (például a könyvben szereplő Budo képes az ajtókon áthatolni). Ha kitalálójuk úgy akarja, a képzelt barát tanulhat, fejlődhet is általában rövid élete alatt. Előfordul, hogy különleges az alakja, a mérete, de az is megeshet, hogy teljesen kisgyermekszerű. Általában folyamatosan a gyermek társaságában tartózkodik.

Bár a legtöbb gyerek tisztában van vele, hogy képzelt barátja nem valós, mégis segítségül hívja olyan nehéz vagy kellemetlen helyzetekben, amelyeket nem ért, vagy amelyekhez kapcsolódó érzéseit nem tudja kifejezni. Sok gyerek számára viszont a képzelt barát csak szórakozás, a játék egyik formája. „Egyébként is jellemző az óvodás korosztályra a monologizálás” – mondja a gyermekpszichológus.

A nyugati világban 1940 és 1970 között a gyermeknevelés gurujának számító dr. Spock úgy vélte, azoknak a gyerekeknek vannak képzelt barátaik, akiknek nehézséget okoz más gyerekekkel kapcsolatot létesíteni, vagy magányosnak érzik magukat. Spock azt gondolta, hogy a képzelt barátok kitalálásának hátterében a társaság hiánya áll, és úgy vélte, a jelenség leginkább az egykékre jellemző. Ezért a szülőknek azt ajánlotta, a gyermeket vigyék minél többször kortársak közé, hogy a képzelt barát helyett valósakra tegyen szert.

Azóta igazolták, hogy nemcsak az egykéknek van képzelt barátjuk, olyan gyereknek is lehet, akinek akár több testvére is van. A kortárs gyermekpszichológia már inkább a gyermek természetes és egészséges pszichés fejlődésének részeként tekint a képzelt barátokra. „A képzelt barát nem negatív jelenség, sőt, kifejezetten pozitív. Általában ugyanis a gazdag képzelőerővel megáldott, a kortársaiknál intelligensebb gyerekeknek vannak képzelt barátaik” – mondja dr. Vajda Zsuzsanna.

Az amerikai Yale Egyetem pszichológusainak óvodáskorú gyerekek körében végzett kutatása szerint a képzelt baráttal rendelkező gyereknek élénkebb a fantáziája, nagyobb a szókincse, és jobban képes magát elszórakoztatni. Sőt, ugyanezen kutatás szerint a képzelt barátokkal rendelkezők könnyebben kijönnek osztálytársaikkal is.

Mit tegyen a szülő?

Ha a szülő nem nyitott a képzelt barát felé, azzal a gyereket arra késztetheti, hogy eltitkolja közös kalandjaikat. Pedig a képzelt a barát a gyermeki kreativitás különleges megnyilvánulása, és segíthet a gyereknek megküzdeni olyan problémákkal, változásokkal, amelyeket más módon nem tud verbalizálni. Ha a szülő nyitott, általában a gyerek magától is szívesen beszél képzelt barátjáról.

A szülőnek azonban nem feltétlenül kell kezdeményeznie, inkább hagyja, hogy a gyerek maga dönthesse el, mennyire avatja be ebbe a különleges barátságba. „Arról mindig lebeszélem a szülőt, hogy úgy tegyen, mintha teljesen elhinné azt, ami nem igaz, de kinevetni sem szabad a gyereket a képzelt barátja miatt. Olyan szituációkban viszont, mint például az orvoshoz menetel, a szülő hivatkozhat rá, hogy a barát is velük tart” – mondja a gyermekpszichológus.

A képzelt barátok – általában iskoláskorra – szinte egyik napról a másikra eltűnnek. „Egy 8-9 éves gyerek számára, ami nem valóság, az butaság. Így a képzelt baráttal kapcsolatban is el kezdi zavarni, hogy nem valóságos” – mondja dr. Vajda Zsuzsanna.

Forrás: origo.hu