Dióhéjban: felszín alatti vizek
Egy forró nyári napon kevés dolog esik jobban egy pohár hűs víznél. Oltja a szomjunkat, pótolja a szervezetünk vízveszteségét, illetve valamelyest hűti is a testünket. Elgondolkodtunk már azon, hogy honnan származik a víz, amely a vízcsap megnyitásakor megjelenik? A válasz a legtöbb esetben az, hogy a földfelszín alól.
A felszín alatti vizeknek többféle típusa van. Az első vízzáró réteg fölötti vizet talajvíznek nevezzük. Akkor beszélhetünk talajvízről, ha az a talajt alkotó apró részecskék (homok, iszap és agyag) közötti pórusteret teljesen kitölti. Ennek felső határa a talajvíztükör szintje, aminek a talaj felszínétől számított mélysége több tényező függvénye. Nagymértékben befolyásolja a domborzat: mélyfekvésű területek esetében magas talajvízállás esetén akár 40-50 cm magasra vagy attól magasabbra is emelkedhet, míg dombtetőkön és egyéb magaslatokon több méteres mélységben is lehet. Számottevő hatással van rá a csapadékmennyiség is, hiszen ez biztosítja a talajvíz utánpótlását, emiatt hosszan tartó száraz időszakot követően a talajvíztükör mélyebbre kerül. Jelentős mennyiségű csapadék hatására azonban — ráadásul, ha a talajtulajdonságok a pangóvíz kialakulásának kedveznek — a mélyfekvésű és lefolyástalan területeken a víz megpang a felszínen, megjelenik a belvíz. Ivóvízként történő felhasználása nem javasolt, hiszen a felszíni szennyeződések hatással vannak a talajvíz minőségére. Mindazonáltal a vidéki lakosság jelentős része még mindig ennek felhasználásával biztosítja ivóvízszükségletének nagy részét.
Abban az esetben, ha a talajban lévő víz nem tölti ki teljesen a talajszemcsék közötti réseket, akkor talajnedvességről beszélhetünk. Ilyenkor a szemcsék közötti pórustérben a vízen kívül mindig van levegő is. A felszínről beszivárgó víz egy része hártyaszerűen tapad a talajszemcsékre és a nehézségi erő hatására sem szivárog mélyebbre.
Ivóvízfogyasztás szempontjából igen jelentős csoportot képviselnek a parti szűrésű vizek. Ezek a folyók partjai közelében találhatóak meg, és a partot alkotó kavicságy, illetve főleg homok-, valamint iszap- és agyagszemcsék alkotta természetes szűrőrendszer következtében jó minőségű ivóvizet biztosítanak.
Ha a felszín alatti víz két vízzáró réteg között helyezkedik el, akkor abban az esetben rétegvíznek nevezzük. A rétegvízkészletek jellemzően mélyen a felszín alatt találhatóak egy vagy több vízzáró réteggel elválasztva a talajvíztől. Ez a vízkészlet teszi ki a felszín alatti vizek legnagyobb hányadát. Jellemzően jó minőségű ivóvizet szolgáltatnak, mivel a felszíni szennyeződések a jelentős mélység és a vízzáró rétegek jelenléte miatt jó esetben egyáltalán el sem érik ezeket a vízkészleteket. Helyenként azonban tartalmazhatnak olyan természetes eredetű ásványi anyagokat (pl. vas, arzén, stb.), amelyek feldúsulása megnehezítheti ivóvízként történő felhasználásukat. A rétegvíz utánpótlása jóval lassabb, mint a talajvízé, ezért ügyelni kell arra, hogy a nagyfokú vízkiemelés ne eméssze fel a vízkészletet.
A rétegvíz egy speciális típusa az artézi víz. A rétegvíz a medenceszerűen elhelyezkedő víztartó rétegekből a ránehezedő nyomás miatt a felszín felé igyekezne. Ha egy ilyen helyen átfúrják a vízzáró réteget, akkor a rétegvíz artézi kútban a felszínre emelkedik.
Ha a víz a kőzetek réseiben, repedéseiben áramlik és gyűlik össze, akkor résvíznek nevezzük. A résvizek egy megkülönböztetett csoportja a karsztvíz, ami alatt a mészkővidékeket alkotó mészkő hasadékaiban, járataiban, természetes csatornáiban felgyülemlő vizet értjük. A karsztvizek szintén fontos szerepet töltenek be az ivóvízbázis biztosításában. Rendszerint tiszták, ugyanakkor némileg hátrányukra válik, hogy kemények.
A legtöbb városban már a lakosság számára biztosított a központi vezetékes víz, melyet akár száz méter mély kutakból nyernek ki. A továbbított víz minőségét folyamatosan monitorozzák, szükség esetén víztisztítási eljárások segítségével biztosítják a tiszta ivóvizet.
A tiszta ivóvíz felbecsülhetetlen értékű kincs, melynek megóvása alapvető fontosságú. Emlékezzünk erre, amikor legközelebb egy pohár vízzel oltjuk szomjunkat!
Molnár Ferenc
Kárpátalja.ma