Egymás kezét fogó, római kori párt találtak Olaszországban

Olaszországban olyan római kori pár csontvázait találták meg, melyek 1500 évvel haláluk után is fogják egymás kezét.

Olasz archeológusok szerint a férfi és a nő egy időben került sírba, a Kr.u. V–VI. század között, Olaszország középső-északi részén. A bronzgyűrűt viselő nőt úgy helyezték el, hogy olybá tűnik, párjára néz.

Donato Labate, az Emilia-Romagna régióban folyó ásatások vezetője szerint úgy hiszik, a párt eredendően úgy temették el, hogy egymásra tekintettek. „A férfi csigolyái azt sugallják, hogy feje a halál után fordult el” – mondja. A felfedezésre Modenában került sor konstrukciós munkálatok során, és múlt héten jelentették be.

Labate szerint az ásatás tudományos szempontból három érdekes réteget tárt fel. A mélyebb rétegben – mintegy 7 méterre a felszín alatt – római kori struktúrák maradványait találták meg. A romok Modena külvárosához, a Mutinához tartoztak. Labate szerint a középső réteg – mintegy három méteres mélységben – 11 temetkezést ölelt fel, míg a nekropolisz tetején található harmadik réteg hét üres sírt tartalmaz.

A feltárt csontváz-páros a 11 síros temető részét képezte. Labate szerint az egyszerű sírok azt sugallják, hogy a bennük eltemetett emberek nem voltak különösen gazdagok. „Valószínűleg egy kisbirtok lakosai lehettek.”

A régiót a közeli Tiepido folyó számtalanszor elöntötte – mely miatt a férfi koponyája a temetés után fordulhatott el a nőétől. A nekropoliszt hordalék borította be, melynek tetejére újabb hét sírt ástak. A két csontvázat, melyek igen rossz állapotban maradtak fenn, Giorgio Gruppioni, bolognai antropológus vizsgálja. A kutatás során megállapítják a pár korát, kapcsolatát és a halál lehetséges okát.

„Az ókorban nem meglepő, hogy házastársak vagy családtagok ugyanakkor haltak meg. Akárhányszor a fekete halálhoz hasonló járványok végigsepertek Európán, a család egyik tagja gyakran meghalt, miközben egy másik tagot igyekeztek eltemetni” – mondja Kristina Killgrove, amerikai antropológus.

Killgrove szerint a modenai csontvázak elhelyezése – az egymásra tekintés és az összefonódó kezek – azt sugallja, hogy egy párt alkottak. „Bárki is temette el ezeket az embereket, valószínűleg szerette volna elmondani, hogy kapcsolatuk a halálban éppen olyan fontos volt, mint az életben” – mondja Killgrove.

Forrás: hirado.hu