Feléltük bolygónk erőtartalékait

Augusztus 20-án kiderült: megint tovább nyújtózkodtunk, mint ameddig az a bizonyos takaró ért.


Globális felmelegedés, állatfajok a kihalás szélén. Bár nap mint nap halljuk ezeket, tegyük a szívünkre a kezünket, sokszor mégsem figyelünk környezetünkre. Pedig egy újabb riasztó adat került napvilágra: augusztus 20-ra feléltük mindazt, amivel december 31-ig spórolnunk kellett volna. Bizony, az elkövetkező négy hónapban már utódaink javait éljük fel, ami azt jelenti, „túlhasználjuk” a Földet.
Húsz évvel ezelőtt októberben fogytunk ki a tartalékainkból, azóta viszont rohamosan romlik a helyzet. Mikor kezdődött el a folyamat? Már az 1970-es években túlfogyasztottunk, holott a 20. század közepén még ökológiai tartalékaink is voltak. Ennek ma már nyoma sincs, sőt, a kék bolygó lakóinak a jelenlegi fogyasztás mellett már másfélnyi Földre lenne szükségük.
„Számold ki az ökológiai lábnyomod!” Ma már számtalan oldalon található egy-egy kalkulátor, néhány perc, pár kattintás és már láthatjuk is, min kellene változtatunk. Nos, annyi biztos, hogy a magyarok értéke 4,4 körül mozog, a legmegdöbbentőbb 12,6 globális hektárt pedig a Perzsa-öbölbeli Katar tudhatja magáénak. Mennyi lenne az ideális szám? Kapaszkodjunk meg! 12,6 milliárd hektár föld- és tengerfelülettel és 7,1 milliárd emberrel számolva mindenkire 1,7 hektár jut. Kérdés, van-e visszaút a túlfogyasztás egyre meredekebb lejtőjén? Brazíliának, Indonéziának már sikerült lejjebb tornásznia az értéket. Talán ha mi is csak egy kicsit jobban odafigyelnénk, nem kellene egy napon azzal szembesülnünk, hogy teljesen feléltük minden tartalékunkat.
Forrás: vidget.hu