Hosszú évtizedekig sanyargatta Románia népét Nicolae Ceaușescu

Szerző: | 2021.12.08., 16:15 | Tudomány

Kép forrása: mult-kor.hu

1965. december 8-án, Gheorghe Gheorghiu-Dej halála után került a kommunista párt és ezzel Románia élére Nicolae Ceaușescu. Független, nacionalista politikájával nagy népszerűséget szerzett, széles körű személyi kultuszt épített ki, Conducatornak (Vezérnek), a Kárpátok Géniuszának neveztette magát, feleségét, Elenát miniszterelnök-helyettessé tette meg, s 400 rokonukat is magas párt- és állami tisztségekbe helyezték. A pártfőtitkár azonban az 1980-as évek második felében tömegbázisát, külső és belső támogatását egyaránt elvesztette, hatalmát csak a Securitate, a biztonsági szolgálat rémuralma tartotta fenn.

Ceaușescu Scornicești-ben született, egyszerű parasztemberek gyermekeként. Korán, cipésztanulóként került a munkásmozgalomba, de már az 1930-as évek elejétől az ifjúsági mozgalom vezetőségében tevékenykedett.

1936-ban belépett a Román Kommunista Pártba, részt vett az Antonescu-rezsim elleni harcban, tevékenységéért 1936 és 1938 között, valamint 1940-ben is bebörtönözték. Rabságának idején Gheorghe Gheorghiu-Dej volt a cellatársa, aki 1952-ben az ország vezetője lett, s támogatta a későbbi utód, Ceaușescu pályáját.

Ceaușescu 1944-ben megszökött a börtönből, majd a Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára lett. 1947-ben mezőgazdasági, 1950-54 közt honvédelmi miniszterhelyettes, Gheorghiu-Dej alatt a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára volt, majd a párthierarchia második embere lett. 1965-ben, Gheorghiu-Dej halála után követte őt a kommunista párt élén, mint titkár, majd főtitkár. 1967-től az Államtanács elnökévé, államfővé is megválasztották.

Független, nacionalista politikájával nagy népszerűséget szerzett. Miután 1958-ban a szovjet csapatokat már kivonták Romániából, Ceaușescu az 1960-as években gyakorlatilag megszüntette a román részvételt a Varsói Szerződés katonai szövetségében. Elítélte az 1968-as csehszlovákiai bevonulást és az 1979-es afganisztáni szovjet beavatkozást is.

1974-ben a köztársasági elnöki hivatal létrehozásával tovább növelte centralizált, diktatórikus hatalmát. Korlátozta a szólás- és sajtószabadságot, elnyomta az ellenzéket, ellenfeleit a hatalomból kiszorította. Gazdaságpolitikai céljaként az ország hatalmas külföldi adósságainak visszafizetését tűzte ki.

A cél megvalósítása drasztikus élelmiszer-, üzemanyag-, energia- és gyógyszerhiányhoz vezetett, az ország az éhínség közelébe, a gazdaság az összeomlás szélére került. Az 1970-es években meghirdetett homogenizálási program a nemzetiségek asszimilációját, a teljes elrománosítást célozta. Település-szisztematizálási programja is részben a magyar nemzetiségű lakosság gyökereinek felszámolására irányult.

Ceaușescu 1988. április 29-én ismertette a falurombolásként ismertté vált programjának menetrendjét. A két- háromezer főnél kevesebb lakosú településeket életképtelennek minősítették, holott a romániai falusi lakosság 14200 településének mintegy a fele beleesett e felszámolási kategóriába.

Fontos feladatként tűzték ki a helységek építészeti egységesítését is, amelynek értelmében minden épületet kizárólag a központi típustervekkel összhangban lehetett megépíteni. 1988-ra az illetékes szervek elkészítették a lerombolásra ítélt falvak listáját, s építési engedélyt már csak azokon a településeken lehetett beszerezni, amelyek nem szerepeltek e „halállistán”.

Az 1988. áprilisi pártfőtitkári beszéde világszerte hatalmas tiltakozást váltott ki, Románia egyre erősödő nemzetközi gazdasági és politikai nyomás alá került. 1988 végére a falurombolási programot lelassították, amiben szerepet játszott az anyagi eszközök hiánya is.

Ceaușescu széles körű személyi kultuszt épített ki, Conducatornak (Vezérnek), a Kárpátok Géniuszának neveztette magát, feleségét, Elenát miniszterelnök-helyettessé tette meg, s 400 rokonukat is magas párt- és állami tisztségekbe helyezték.

A pártfőtitkár azonban az 1980-as évek második felében tömegbázisát, külső és belső támogatását egyaránt elvesztette, hatalmát csak a Securitate, a biztonsági szolgálat rémuralma tartotta fenn.

A diktátor-házaspárt népfelkelés buktatta meg. 1989. december 16-án Temesváron a lakosság megakadályozta Tőkés László ellenzéki református lelkész letartóztatását. A következő napokban ezrek tüntettek, követelve Nicolae Ceaușescu állampárti vezető lemondását. A tüntetések átterjedtek Bukarestre és az ország többi vidékére is.

A megmozdulások pár nap alatt felkeléssé duzzadtak, majd az események forradalommá szélesedtek. December 22-én ezrek gyűltek össze a fővárosban, s amikor Ceaușescu az elnöki palota erkélyéről szólni próbált, beléfojtották a szót és kifütyülték.

A diktátor ezután helikopteren elmenekült, de elfogták. Rendszere megbukott, a kormány lemondott, s a volt pártmunkás, Ion Iliescu vezetésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front.

December 25-én – rögtönzött bíróság előtti zárt tárgyalást követően – kivégezték a Ceaușescu-házaspárt, miután felelősnek találták őket 60 ezer ember haláláért és a nemzetgazdaság tönkretételéért. Ellentétben a többi kelet-európai állammal, ahol a rendszerváltás vérontás nélkül ment vége, Romániában sokan vesztették életüket.

A románok többsége 31 évvel a rendszerváltás után úgy véli, hogy Nicolae Ceaușescu egykori kommunista diktátor több jót tett Romániának, mint rosszat. A CURS közvélemény-kutató intézet által még 2009-ben készített felmérés szerint a megkérdezettek 52 százaléka gondolja azt, hogy a Romániát közel negyed évszázadig vezető diktátor egyforma mértékben tett jót és rosszat az országnak.

A felmérésbe bevont személyek további 31 százaléka úgy értékeli, hogy Ceausescu nevéhez több pozitív dolog fűződik, mint rossz. A megkérdezetteknek mindössze 13 százaléka véli úgy, hogy Ceausescu több rosszat tett, mint jót.

Forrás: mult-kor.hu

Pin It on Pinterest

Share This