Idén a Földre összpontosít a NASA

A Föld légkörét, vizeit és talaját kutatják az űrből az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) idei missziói.


Öt új műhold és mérőműszer segítségével a vízről, a szárazföldről és a levegőről rögzítenek értékes adatokat 2014-ben.

Charles Bolden, az űrkutatási hivatal igazgatója közleményében tájékoztatott: a NASA – miközben készülődik a jövőbeli, egy kisbolygót és a Marsot felderítő expedíciókra – idén a Földre összpontosít. A munka eredményei a bolygó minden lakójának életére hatással lesznek – hangoztatta.

A missziókat a februárban pályára álló és a Föld csapadékmennyiségét mérő GPM (Global Precipitation Measurement) műhold nyitja. A japán közreműködéssel épült szatellit a bolygóra hulló esőről és hóról fog adatokat gyűjteni.
Júliusban követi a légköri szén-dioxid mennyiségét mérő OCO (Orbiting Carbon Observatory-2), egy 2009-ben szétesett berendezés újra megépített változata. Novemberben indul a talaj nedvességét vizsgáló SMAP (Soil Moisture Active Passiva) elnevezésű műhold.

Két mérőműszert is küld a NASA a Nemzetközi Űrállomásra (ISS): júniusban az ISS-RapidScat indul útjára, hogy a Föld tengeri széláramlatairól rögzítsen adatokat. Szeptemberben a földi légkörben található részecskék mozgását kutató CATS (Cloud-Aerosol Transport System) műszert küldik a komplexumra.

„A két új műszerrel felszerelve olyan bázist kapunk, amellyel figyelemmel kísérhetjük a Földet és az ott végbemenő globális változásokat” – közölte Julie Robinson amerikai csillagász.
Forrás: hirado.hu