Írott örökségünk tárháza II.

(Elejét lásd ITT!)

Szovjet levéltárügy 1944–1991

1944 októberében Kárpátalját elérte a szovjet hadsereg és megkezdődött a szovjet mintájú államapparátus kiépítése. Levéltári szempontból is jelentős változások következtek be. Kárpátukrajna Néptanácsa rendeletének értelmében 1945. november 6-i hatállyal megalapították Kárpátalja Központi Állami Történelmi Levéltárát, és rendelkeztek annak rendezéséről. Ettől kezdve az iratgyűjtemény rohamosan gazdagodott, mivel a totális államosításnak köszönhetően az egyházi és magánlevéltárak gyűjteményeit lefoglalták, és ide összegyűjtötték. Különösen nagy kár érte a magántulajdonban őrzött iratgyűjteményeket, mivel azok vidéki kúriákban, kastélyokban voltak tárolva, így nem mindig jutottak el az állami gyűjtőhelyre. A háborús körülmények miatt számos intézmény iratanyaga elveszett.

A Központi Történelmi Levéltár 1946 januárjában a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár nevet kapta. Az újonnan kinevezett levéltári felelősök, élükön egy belügyis megbízottal, felkutatták a szervezetek, vállalatok, intézmények iratait, amelyeket a magyar közigazgatás hátrahagyott. A Kárpátukrajnai Néptanács határozata értelmében megalakultak a járási és városi archívumok, illetve az anyakönyvi hivatalok. Elkezdődött a levéltári anyag rendszerint szakszerűtlen selejtezése, a munka végrehajtásához nem voltak meg a megfelelő szakemberek. Akik meg tudták volna oldani az iratrendezést, vagy elmenekültek, vagy „megbízhatatlanok” voltak.

A levéltár – mint állami hivatal – a belügyi szervek fennhatósága alá került. Számos rendelet született a régi iratok felkutatása és rendezése céljából, de megfelelő épület hiányában képtelenség volt eleget tenni a határozatokban foglaltaknak. Sajnos, a kárpátaljai iratanyag egy része ebben az időszakban semmisült meg. A berendezkedő katonai közigazgatás, majd a szovjet hivatalnokok nyűgnek tekintették a számukra érthetetlen nyelven írt dokumentumokat, és sokszor – mint a Beregszászi Törvényszék iratanyagát is – megsemmisítették azokat. Hasonló sorsra jutott azon iratoknak a jelentős része, amelyeket a Kárpátaljai Néptanács épületében tároltak. Ennek ellenére a szervezett gyűjtőmunka eredményeképpen 1948-ban már közel 1 millió 300 ezer levéltári egységet tartottak számon, ezzel alapjában véve befejeződött az iratok begyűjtése.

Az egyházi iratok jelentős része valamivel később került az államhatalom kezelésébe a belügyi szervek lefoglalásai nyomán, így maradhatott a kárpátaljai felekezetek jelentős része iratanyag nélkül. A görög-, a római katolikus és a református egyház iratainak jelentős része ekkor veszett el. Kíméletlenül bántak a zsidóság dokumentális örökségével is, erre jellemző példa a beregszászi eset, ahol szinte minden iratot megsemmisítettek. A görögkatolikus püspökség példásan rendezett levéltára csak az egyház betiltása után (1949), a konfiskálások eredményeképp kerülhetett a levéltárba. Anyagát kíméletlen selejtezésnek vetették alá, miután az iratanyag jelentős része a területi levéltárba, a kéziratok egy része pedig a Honismereti Múzeum birtokába került. A szovjet éra elején szállították át Csehszlovákiából a Földművelésügyi Minisztérium hegyvidéki kirendeltségének az iratgyűjteményét, mivel erre a szovjet hatóságok igényt tartottak. A továbbiakban az alaptalanul megvádolt papok, ellenzéki értelmiségiek elkobzott irat- és könyvtáranyaga került a levéltári állomány közé.

1949-ben szervezték meg a területi pártbizottság levéltárát, amely a területi levéltártól függetlenül működött. Itt gyűjtötték össze a Csehszlovák Kommunista Párt kárpátaljai szervezetének iratait, valamint a területi és járási szintű párt- és komszomolszervezetek dokumentumait. Ez a levéltár 1986-ban egy új, impozáns, kimondottan irattárolásra szolgáló épületet kapott Ungváron, amely később – a Szovjetunió megszűntével (1991) – a területi levéltár tulajdonába ment át.

1945 után Ungváron helyhiány miatt a levéltári okiratokat különböző helyeken tárolták: az egykori kormányzóság (mai megyei tanács) épületének néhány szobájában, a belügyi osztályon és az újságszerkesztőségekben. Ez az áldatlan állapot 1953-ig tartott, amikor az egész levéltárat Beregszászba szállították. Itt az egykori, 1865-körül épült börtönépületben kapott helyet, ahol már jóval nagyobb létszámmal folytatták az iratrendezést a szovjet levéltári szabályoknak megfelelően: a hivatalok, gyárak, intézmények iratanyagai külön fondszámot kaptak, ezen belül a rendszerezés a kronológiai elv szerint történt. Az új természetű iratrendezés nagyfokú szakértelmet és felelősséget követelt, aminek a korra oly jellemző mennyiségi mutatók hajszolása miatt nem tettek maradéktalanul eleget. A beregszászi levéltári épület állapota az évtizedek folyamán fokozatosan romlott, ami ma is negatív kihatással van a levéltári okiratok felhasználására, a levéltár kutathatóságára.

A mesterségesen felállított szovjet levéltári rend megbontotta az egykori hivatali ügyrendet: az iratok nagyfokú átdolgozását-átrendezését, tematikai csoportosítását, az egységek bekötését, restaurálását, a lapok számozását és különböző kísérő lapokkal való ellátását, címzését, kartonfedővel való ellátását irányozta elő. Mindezen követelmények óriási feladatokat róttak a levéltárosokra. Az iratrendezés ily módon nagyon lelassult, és hosszú idő telt el, amíg egyes „nélkülözhetetlen” iratok kutathatóvá váltak, nem beszélve azokról, amelyeket egyáltalán nem tartottak fontosnak. A rendszerezés a beregszászi levéltárban 1953-tól a mai napig folyik. Ma elmondhatjuk, hogy a levéltár iratanyagának alig több mint a fele rendezett az említett követelményeknek megfelelően. Az 1990-es évek végétől a beregszászi történelmi levéltárban megszüntették a restaurációs műhelyt, így az iratokat sem tudják a szabályok szerint rendszerezni és a kutatók rendelkezésére bocsátani. Természetesen az iratok levéltári egységekbe vannak rendezve, de szakmai feldolgozásuk még sok időt fog igénybe venni.

A levéltár a szovjet időkben több okmánytárat adott ki, amire erősen rányomta bélyegét a politika, az egypártrendszer, ennélfogva az így publikált iratok tartalma egyoldalúan tendenciózus, és a történészek csak fenntartásokkal használhatják.

Levéltárügy a független Ukrajnában

1991 után a politikai enyhülés adta lehetőségeket a régi nomenklatúra továbbélése, valamint pénzhiány miatt a levéltár nem tudta kihasználni. Az iratrendezés tovább folytatódott immár az új követelmények szerint, a levéltári ügyvitelbe is fokozatosan bevezették az ukrán nyelvet. A beregszászi fióklevéltár régi munkatársai a ’90-es években mentek nyugállományba, új történész-levéltáros szakembereket azonban nem alkalmaztak. Némi kivétellel azóta csupán technikai munkát végeznek a levéltárosok, tudományos kutatásra a mai napig nem vállalkoznak.

1995-ben sikerült kiadni a levéltárnak Váradi Sternberg János történészprofesszor kéziratát Kárpátalja levéltáráról. Ez egy rövid ukrán nyelvű ismertető a levéltárban őrzött iratokról a teljesség igénye nélkül. A későbbiekben a Magyarországgal kötött nemzetközi levéltári szerződések értelmében kaphattuk kézhez Bereg vármegye főispánja iratgyűjteményének jegyzékét, amely az első magyar nyelvű tájékoztató a beregi iratok egy részéről. Sajnos, az iratgyűjtemény bemutatása az első kötet kiadása után megszakadt. Reméljük azonban, hogy lesz folytatása, és a továbbiakban megvalósul a levéltár felújítása.