Különleges bronzkori lelet került elő Svájcban

A kutatók szerint a tárgy a legkorábbi európai fémszobor, amely egy emberi végtagot ábrázol. Mivel az alkotás vége üreges, a régészek arra gyanakodnak, hogy a kezet egy másik tárgyra, talán egy szoborra erősítették.

A különleges tárgyat még 2017 októberében találták meg fémdetektorral a berni kanton területén fekvő Biel-tónál. A kincsvadászok a kezet, illetve a mellette talált tőrt és bordacsontot a felfedezést követő napon átadták a hatóságoknak. A szénizotópos vizsgálat felfedte, hogy a szobor időszámítás előtt 1500–1400 között készült.

Andrea Schaer, a Berni Kanton Régészeti Hivatalának munkatársa elmondta, hogy a nem mindennapi lelet első látásra a szakembereket is meglepte. Több vizsgálatot követően arra a következtetésre jutottak, hogy a bronzkezet művégtagként vagy rituális tárgyként használhatták.

A kutatók 2018 tavaszán felkeresték azt a lelőhelyet, ahonnan a kéz, a tőr és a bordacsont előkerült, és alapos feltárást végeztek a környékén. A munkálatok során sikerült azonosítaniuk egy sírt, amelyben egy férfi csontjaira bukkantak. A nyughelyen egy törött bronzujjat egy kicsi aranylemezt és egy spirál alakú bronz hajdíszt is találtak. Az aranylemez illeszkedett a bronzkézen látható díszítésekhez, akárcsak a bronzujj, a szakértők ezért úgy gondolják, hogy a kéz is a férfihoz tartozott.

A sírnál egy kőből készült építmény maradványait is felfedezték. A leletegyüttes arra utal, hogy a férfi magas rangú személy lehetett.

A régészek a továbbiakban kémiai vizsgálatnak vetik alá a bronzkéz, hogy kiderítsék, helyben készítették-e vagy távoli vidékről került a kanton területére.