Megkezdődött a III. Visegrádi Nemzetközi Ifjúsági Konferencia

A vándorkonferencia ötletgazdája és kezdeményezője a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete. Az első ilyen konferencia természetesen csakis Visegrádon lehetett, azóta pedig mindig más-más partnerszervezetével valósítja meg a Fidelitas az eseményt: tavaly Kolozsváron tartották, idén pedig a Via Novával közösen november 17–20. között Kassán szervezik meg az ifjúságpolitikai kapcsolatok egyik legfontosabb megbeszélését.

A Magyarországról, Csehországból, Vajdaságból, Ukrajnából érkezett vendégeket Varró Zsolt, a Fidelitas Nemzetpolitikáért felelős kabinetvezetője, Gubik László, a Via Nova elnöke és Katarína Hudáková, az MKD alelnöke köszöntötte. A tanácskozás a külpolitikai helyzet, a bevándorlási válság, a fiatalok helyzete, illetve a visegrádi országok gazdasági és politikai együttműködésének témája köré csoportosul.

Kárpátalját a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének Nemzetpolitikáért felelős elnökségi tagja, Fábián Beáta képviseli. Mivel a konferencián elsősorban a polgári értékrendet valló néppárti szervezetek együttműködéséről van szó, a Via Nova elnöke és a KMKSZ ISZ képviselője bízik abban, hogy a rendezvény jótékony hatással lesz a szervezeteik csatlakozására a YEPP-hez, az Európai Néppárt ifjúsági szervezetéhez.

KMKSZ ISZ