Meglepő dinoszauruszok

Nem idegen tollakkal ékeskedtek…

A bajorországi solnhofeni őslénytani lelőhely késő jura kori mészkőrétegében 1861-ben fedezték fel a paleontológia egyik leghíresebb leletét, a már repülésre alkalmas tollazattal rendelkező Archaeopteryx, vagyis az ősmadár 150 millió éves kövületét (fosszíliáját), melyen egyaránt felfedezhetők a dinoszauruszokra és a madarakra jellemző vonások, s megszületett az elmélet, mely szerint a ma élő madarak a dinoszauruszok egyik csoportjának kései leszármazottai. A madár- és dinoszaurusz-csontvázak későbbi összehasonlításai eredményeként további hasonlóságokat fedeztek fel a két állatcsoport képviselői közt, s ma már a legtöbb őslénytankutató igazolva látja a madarak dinoszaurusz-származását. A közelmúltban felszínre került leletek pedig arról tanúskodnak, hogy megannyi dinoszaurusz is tollruhát viselt, akár rokoni kapcsolatban álltak a madarakkal, akár nem…
Kína északkeleti része a tollas dinoszaurusz kövületek valóságos Mekkája. Liaoning tartományban az 1990-es évek óta számos, tollakkal rendelkező, ám repülésre képtelen dinoszaurusz maradványa került elő. A mezozoikum (földtörténeti középkor) kréta korának elején, mintegy 120 millió évvel ezelőtt ősrégi tűzhányók „pöfékeltek” ezen a vidéken, kitöréseik során pedig vulkáni hamuval borították be a tájat, ami roppant részletesen őrizte meg a maga alá temetett élőlények, köztük több dinoszaurusz fosszíliáját. Így jelenkorunk kutatói nem töredékes, hanem egész alakos kövületeket bányászhatnak ki az üledékes kőzetből.
Sőt nemcsak tudósok, hanem egyszerű emberek is belebotolhatnak az ősmaradványokba, mint az a kínai földműves, aki hétköznapi munkája közben bukkant rá a kistermetű (mindössze fél méter hosszú) Sinosauropteryx prima nevű dinoszaurusz fosszíliájába, melynek vállain, nyakszirtjén, alsóteste és farka egyes részein finom pehelytollak lenyomata látszik. Az ugyancsak a kréta kor kezdetéről származó, egy méteres kisragadozó őshüllő, a Dromaeosaurus kövületén pedig tollgerinccel és tollzászlóval ellátott, modern tollak lenyomatait fedezték fel, s a leletek tanúsága szerint megannyi más, kisebb ragadozó dinoszaurusz is tollruhát viselt.
S nemcsak Kínában, hanem Bajorország északi részén is találtak egy, a korábbiaktól jóval régebbi tollas dinoszaurusz kövületet, a Sciurumimus albersdoerferit, melynek „tulajdonosa” 150 millió éve, a kréta előtti jura korban élt, nagyjából egy időben az Archaeopteryx-szel. Maradványain jól látszik a rostos tollak lenyomata, s érdekességként jegyezhetjük meg, hogy roppant hosszú, dús tollazatú farokkal rendelkezett, bár röpképtelen állat lévén, azokat nem repülésre használta, hanem – talán a jelenkori madarakhoz hasonlóan – pózolásra, akárcsak egy másik dinoszaurusz, az Epidexipteryx, melynek igen hosszú, szalagszerű farktollai voltak, szárnytollak viszont egyáltalán nem találhatók a fosszíliáján.
A tollas dinoszauruszok kutatása közben viszont egy csalásra is fény derült: a Liaoningban 1999-ben felbukkant Archaeoraptor liaoningensis kövületét egy korábbi lelettel összehasonlító kínai őslénykutató, Hszü Hszing kimutatta, hogy az ominózus fosszíliát két, különálló részből állították össze: alsó része egy Microraptor kisragadozó dinoszaurusz maradványa, a felső része pedig egy Yanornis nevű, korai madáré, s a kövületet megvizsgáló amerikai paleontológusok is ugyanerre a következtetésre jutottak. A többi tollas dinó lelet azonban bizonyítottan hiteles.
Nemcsak kistermetű dinoszauruszok viseltek tollakat. A szintén Liaoning tartományban felfedezett Yutyrannus huali, a hatalmas észak-amerikai ragadozó, a Tyrannosaurus rex rokona kilenc méter hosszúra nőt, csaknem másfél tonnát nyomhatott, a kréta korai, hűvösebb időszakában élt, s fonalszerű, pelyhes tollak borították. Más tyrannosauridae (a tyrannosaurusok csoportjába tartozó) őslény maradványainak vizsgálata során felfedezték, hogy a növendék egyedek bőre tollas, míg a felnőtt példányoké pikkelyes volt. Ebből a tényből, valamint abból, hogy a legtöbb toll pehelyszerű, azt a következtetést vonták le, hogy a tollak elsődleges feladata a test hőszigetelése volt. Az érdekes kövületek felfedezése óta viszont már másként, színes tollazattal ékeskedő őslényekként tekinthetünk megannyi dinoszauruszra.
Újfalussy Géza
Kárpátalja.ma