Mesterséges intelligencia által létrehozott gyógyszert tesztelhetnek embereken

A mesterséges intelligencia (MI) által „feltalált” új gyógyszermolekulát az orvostudomány története során először tesztelnek majd embereken. A tesztekkel elősegíthetik a gépi tanulást, így ha megfelelő ütemben fejlődik, akár már az évtized végére több orvosságot is az MI alkothat meg.

Míg az orvosoknak általában öt évig tart kifejleszteni egy olyan gyógyszert, ami a tesztelésig eljut, az Existencia brit startup és a Sumitomo Dainippon Pharma japán gyógyszercég által létrehozott MI-nek ehhez mindössze 12 hónapra volt szüksége – írta a BBC.

Az MI közvetlen alkalmazására egy új gyógyszer létrehozásához eddig nem volt példa.

Az új orvosságot obszesszív-kompulzív zavarral (kényszerbetegség, OCD) küzdők, pszichiátriai betegségben szenvedők kezelésére fogják használni.

Az Exscienta vezérigazgatója, Andrew Hopkins professzor a BBC-nek azt mondta: Láttuk már, hogy az MI-t a betegek diagnosztizálására, valamint adataik elemzésére használják, de közvetlen alkalmazására egy új gyógyszer létrehozásához eddig nem volt példa.

A DSP–1181 néven ismert molekulát olyan algoritmusok segítségével hozták létre, amelyek végigvették az egyes potenciális vegyületeket, és egy hatalmas adatbázis paraméterei alapján vizsgálták őket.

Nem kizárt, hogy az összes új orvosságot az MI készíti majd

A gyógyszer tesztelését Japánban kezdik, és ha az első fázisú kísérletek sikeresek, globálissá terjesztik. A cég már dolgozik a rák, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére szolgáló potenciális gyógyszerek kifejlesztésén, és azt reméli, hogy az év végére kész lesz még egy molekula, amely készen áll majd a klinikai vizsgálatokra.

„Ebben az évben alkotott először gyógyszert a mesterséges intelligencia, de az évtized végére nem kizárt, hogy az összes új orvosságot az MI készíti majd” – mondta Hopkins professzor.