Meteor zuhant le Oroszországban

Az égitest még június 21-én semmisült meg a Moszkvától délkeletre található Lipetsk mellett. Az aszteroida bár három kilotonnányi erővel robbant fel, azonban kis méretei miatt nem okozott komoly károkat.

Az aszteroidát még a bolygó védelmére létrehozott hálózatnak sem sikerült észrevennie. Az Egyesült Államok azon kormányzati eszközei észlelték elsőként, amelyeket azért állították fel, hogy a nukleáris robbanásokat fürkésszék szerte a világon.

Az esetről Kursk, Lipetsk, Voronzeh és Orel városokból érkeztek jelentések, hangrobbanásként írták le a legtöbben a becsapódást.

A múlt héten derült ki, hogy a NASA egy olyan terven dolgozik, amely még nagyobb hatékonysággal képes észrevenni a Föld felé közelítő aszteroidákat. Főként arra az irányra összpontosítanak a megfigyelések, ahonnan 2013-ban az ugyancsak Oroszország felett felrobbant bolida – hangrobbanással járó tűzgömb – érkezett. A robbanás következtében mintegy 1200-an sebesültek meg. A legtöbb sérülést a kitört üvegek okozták.

Bár a szakemberek szerint jelenleg nem fenyegeti bolygónkat olyan űrbéli objektum, amely komoly károkat okozhatna, és a becsapódások jó része is a nyílt vizeken történik, és nem a lakott területeken, nem árt az óvatosság és a fokozott figyelem.