rakéta Kína

Napokon belül lezuhan a kínai hordozórakéta

A Hosszú Menetelés 5B rakéta fő szegmensét a kínai új űrállomás első moduljának elindításához használták fel a múlt hónapban.

Kína múlt csütörtökön juttatta a világűrbe leendő állandó űrállomásának főmodulját a Hosszú Menetelés 5B nevű rakétával. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a visszatérő rakéta darabjai hol landolnak – számolt korábban a hirado.hu.

A maga harminc méterével és 18 tonnájával ez az évtizedek egyik legnagyobb olyan űreszköze, mely irányítatlanul zuhan a Föld felé. A rakéta felett nincs irányítás, így kérdéses, hova fog becsapódni, és az is hogy mikor. Számítások szerint napokon belül megtörténhet a zuhanás, illetve becsapódás, és akár Madrid felett is elhaladhat a rakétadarab, a szakértők május nyolcadikát tartják a legesélyesebbnek.

Az Egyesült Államok csütörtökön közölte, hogy figyeli az objektum útját, és egyelőre nem tervezi lelőni.

„Reméljük, hogy egy olyan helyen ér földet, ahol senkinek sem árt, remélhetőleg az óceánba vagy ehhez hasonló helyen”

– mondta Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.

Az amerikai űrparancsnokság közleményében jelezte, hogy pár órával visszatérés előtt állapítható csak meg a légkörbe lépés pontos helye, azonban tájékoztattak arról is, hogy nagyon kicsi az esély arra, hogy bárkit is eltaláljon az űrszemét, már csak azért is, mert a Föld felszínének nagy részét óceán borítja.

A Hosszú Menetelés 5B útja online itt követhető.

Az űreszköz jelenleg 41,5 fokos szöget zár be az Egyenlítővel, így a föld jó nagy része felett elhalad, de több mint valószínű, hogy Magyarországtól délebbre zuhanhat le. Az eszköz legalább háromnegyede a légkörben elég, ha azonban a rakéta maradványai szárazföldön csapódnak be, az okozott károkért Kína a nemzetközi jog alapján kártérítésre kötelezhető.

Forrás: hirado.hu